Új matrica jöhet a sztrádákon

Az e-útdíj idénre már kútba esett. Az ÁAK új matricákkal vezetne be a teherautók számára.
NAPI, 2013. február 8. péntek, 08:49
Fotó: Napi.hu

Unortodox, vagy ha úgy tetszik, nagyon is ortodox megoldást keres a kormány a kamionok sarcolására - tudta meg a Népszabadság. A lap  szerint ugyanis az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. útdíjtendere után a magyar fejlesztésű elektronikus útdíjrendszer bevezetése is kútba eshet. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport Gyulán tartott ülése után azt nyilatkozta: lesz útdíj, a költségvetést pedig nem kell módosítani, a fejlesztési tárcánál ugyanis megtalálták a megoldást az új rendszer idei bevezetésére.

Szavaiból nem derült ki, hogy Németh Lászlóné a párt gazdasági kabinetjének ülésén elmondta-e, mit főzött ki, de ha a hírek igazak, a nemzeti fejlesztési miniszter két receptet is felvehetett a menübe.

Az első állítólag Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter környezetéből származik. E szerint, ha az elektronikus útdíjat az idén mégsem vezetnék be, a költségvetésben a beruházás megvalósítására elkülönített 42 milliárd forintot sem költenék el. Így a célul tűzött 75 milliárd forintos bevételhez már csak 33 milliárd hibádzik, amit az ÁAK-nak kell előteremtenie, méghozzá az e-matricás útdíjrendszer kiterjesztésével, úgy, hogy az legalább részlegesen használatarányossá is váljon.

Az átalánydíjas matricákból úgy lehetne kilométeralapon számlázó konstrukciót kialakítani, hogy az ÁAK bevezetné a szakaszjegyet. A Németországban az elektronikus útdíjak mellett tartalékként alkalmazott megoldás meghonosításához már csak az önálló fizetési szakaszokat kell kijelölni, és a kamionosok az országhatárra telepített jegykiadó automatáknál máris megválthatják az úti céljuknak és járművük kategóriájának megfelelő jegyet. A döntéshozóknak így maradna idejük azon gondolkodni, hogy az idén meg nem épült elektronikus útdíjrendszer hogyan teremti majd elő a 2014-ben tőle várt 150 milliárd forintos bevételt - írja a Népszabadság.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

room_101, 2013.02.08 17:03

Lenne egy teljesen újszerű és világaszóló javaslatom: alkalmazzon az AAK közmunkásokat az útdíj beszedésére. A határon belépéskor beül egy közmunkás a sofőr mellé, feljegyzi kis kockás füzetbe a kilométeróra állását, majd kilépésnél újra megteszi ezt. Az országban több ponton lehessen fizetni a díjat, aminek egyenlege pozitív kell legyen, hogy kiléphessen az autó az országból.
Belföldi fuvaros csak úgy hajthat fel a fizetős szakaszra, ha a megfelelő közmunkást a kockás füzetével együtt felvette.
Fenti megoldás nagyot dobna a foglalkoztatottságon, megfelelne a mai magyar technikai feljlettségnek, és főleg a kormány informatikai tudásszínvonalának.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html