Új ötlettel állt elő Pintér Sándor - ez sokak tetszését elnyerheti

Igazán forradalmi ötlettel rukkolt elő Pintér Sándor belügyminiszter: azt tervezi, hogy az új börtönöket már a rabok fogják megépíteni. Kézi földmunkától az ipari alpinista munkáig terjed a skála.
Vég Márton, 2018. szeptember 14. péntek, 07:08
Fotó: MTI Fotó

Az új börtönöket a rabok fogják megépíteni Magyarországon - derül ki a kormányportálra feltett Belügyminisztériumi rendeletmódosítási tervezetből, amit Pintér Sándor belügyminiszter jegyez. A fogvatartottak kötelező foglalkoztatásáról szóló jogszabály tervezet hosszasan sorolja, hogy milyen új munkákat kell majd a raboknak végezniük. Nagyon alapos listáról van szó. Először is a raboknak kell az építési területet előkészíteni, ez gépi és kézi földmunkákat jelent. Majd a komplett börtönöket nekik kell megépíteniük, ez felújítást, illetve teljesen új épület kivitelezését is jelenti.

Ha ezzel végeztek a rabok, akkor a belügyminisztériumi elgondolások szerint következhet a vakolás, a padló- és falburkolás és a tapétázás. Az üvegezés, az ácsolás, a betonozás, valamint a festés és mázolás is az elítéltek feladata lesz. Némileg meglepő módon még ipari alpinista rabokra is szükség lesz, hiszen az építményfelújítási munkákhoz ilyen szaktudás is kell. Ha ennyi még nem lenne elég, akkor még egyéb zsaluzási, vízszigetelési és kőművesmunkák közül is választhatnak majd a rabok. Az indoklás nagyjából kimerül abban, hogy túlzsúfoltak a magyar börtönök, ezért új börtönöket kell építeni, ezért pedig szükséges a tevékenységi körök bővítése.

Túl drágák a börtönök

Jelenleg a 29 hazai börtönben mintegy 18 ezer embert tartanak fogva. Kérdés, mit fognak építeni, ugyanis hatalmas kudarc a kormány börtönépítési programja. A nagy börtönépítési láz miatt beiskolázott összesen 667 - főként felügyelőnek jelentkező - munkavállaló 41 százaléka már leszerelt, közülük mindössze 393-an dolgoznak ma is a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kötelékében - derült ki a Magyar Hang közérdekűadat-igénylésére érkezett válaszokból.

Azért iskolázták be őket, hogy majd a nyolc új magyarországi börtönben dolgoznak, csakhogy egyetlen településen sem kezdődött meg a munka. Két éve még azt tervezték, az első intézetekbe már idén, a többibe pedig jövőre beköltözhetnek az elítéltek. Ezért a programot nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánították. Ennek dacára is eredménytelen lett mind a két tervezésre és építésre kiírt közbeszerzési eljárás. A pénzügyi keretet ugyanis jócskán alultervezték. Az ezer férőhelyes kunmadarasi börtönt 7,9 milliárd forintból, a többi ötszáz férőhelyes börtönt pedig 3,9 milliárdból kellett volna kihozni, de ezeknél jóval drágább ajánlatok érkeztek. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épülnének.

A Magyar Helsinki Bizottság még 2016 májusában készített javaslatcsomagot az Igazságügyi Minisztériumnak a börtönök vészes, 100 százalék feletti túlzsúfoltságának mérséklésére. Ennek előzménye, hogy 2015 márciusában az Emberi Jogok Európai Bírósága szintén a zsúfoltság csökkentésére kötelezte Magyarországot. A Helsinki Bizottság úgy látja: kevesebb embernek és rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. Szerintük hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is.

Nagyon hasznos a munka

Ma mintegy 18 ezer embert tartanak fogva hazánkban. A szegedi Csillag börtönben raboskodók közül majdnem mindegyik elítélt dolgozik. A minimálbér harmadát kapják. A rabok sokféle munkát végezhetnek, a hegesztéstől a faipari tevékenységen át egészen a villamossági munkákig, vagy a mezőgazdasági feladatokig. "Mióta börtön van, azóta van börtönfoglalkoztatás is, ez egy nagyon régi és nagyon hasznos büntetés-végrehajtási feladat" - mondta a delmagyar.hu-nak Tikász Sándor dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka.

Elvileg új börtönkórház is épül Berettyóújfaluban, a kormány ezt is nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította. Tavaly helyi népszavazás volt a témában a városban, de érvénytelen lett, pedig a többség ellene voksolt. A kampány meglehetősen csendesen zajlott, mivel a fideszes polgármester és Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő, valamint a helyi Gróf Tisza István Kórház igazgatója egyaránt támogatta a beruházást. Így a döntés mellett kiállóknak az is megfelelő volt, ha kevesen mennek el szavazni, ezáltal érvénytelen lesz a népszavazás.

Ha az új börtönök egyelőre még nem is épülnek, biztosan lesz munkájuk a raboknak - erről is gondoskodott Pintér Sándor belügyminiszter. A szerb-magyar határon lévő kerítést eddig is rabok építették meg, de ezentúl a magasfigyelőt és az esőbeállót is ők fogják építeni és karbantartani.

Forrás: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bakcsubakka, 2018.09.14 19:54

Elsőre megijedtem, hogy a Pintér úr új ötlete esetleg olajszőkítéssel lesz kapcsolatos !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.09.14 19:36

"A Helsinki Bizottság úgy látja: kevesebb embernek és rövidebb ideig kellene rács mögött lennie."

Elmebeteg állatok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dalia7, 2018.09.14 19:27

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Linnax, 2018.09.14 14:46

Remek! Előre "beépített" szökési helyek lesznek majd. Kiváló ötlet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.09.14 14:23

Tuti lesz a minőségi munka... Nyilván azért ül a többség börtönben, mert minőségi munkából élt meg korábban.
Azért a szakmunka az szakmunka.... persze kóklerekkel is el lehet végeztetni, csak után nem kell csodálkozni a végén, hogy milyen lett. Nem állítom, hogy kulimunkásra nincs szükség, de azt azért kétlem, hogy egy ilyen beruházást csak bűnözők bevonásával el lehet végezni....

Jók ezek a kijelentések, mert a néplélekkel találkozik, kicsit olyan, mint a halálbüntetés visszaállítása. A plebsznek nyilván tetszik....az, hogy mennyire megvalósítható nem számít....itt sem
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html