A Magyar Közlönyben megjelent határozat a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia beruházásának előkészítésére az idei költségvetésből 675 millió forintot irányoz elő. A jövő évi költségvetésből pedig 1 milliárd 755 millió forint fordítható erre a célra.

A mostani döntés nem előzmény nélküli. Mint a Napi.hu is közölte, az Óbudai-szigeten, ismertebb nevén Hajógyári-szigeten megkezdődik az árvízvédelmi rendszer előkészítése, erre 628 millió forintot fordít a kormány - az erről szóló határozat május végén jelent meg a Magyar Közlönyben.

A kormány néhány nappal ezt megelőzően indoklás nélkül kivette a 2016-ban világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a Hajógyári-szigetet. Az UNESCO egy hónap múlva döntött volna arról a 2018-as kormányzati kérelemről, amellyel világörökségi védettség alá helyezték volna a szigetet. Ha a terület világörökségi védelmet kapott volna, akkor sokkal nehezebb lenne ott beruházni, vagyis megépíteni az akadémiát.