Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2-szer kétsávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, hogy akár 2023-ban megindulhat a nagyberuházás - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI beszámolója szerint.

A három meglévő autópálya (M7-M6-M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő - Kecskemét és Békéscsaba közötti - M44-es úthoz csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal.

Az M7-as autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométer hosszú lesz. A kormányzati döntés értelmében a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az előkészítő munkálatokra hamarosan kiírja a közbeszerzést.

A kormány a 2022 utáni útfejlesztéseknél már a gyűrű- és haránt irányú útfejlesztéseket, a nagy ipari teljesítménnyel vagy nagy idegenforgalmi potenciállal rendelkező városok gyorsforgalmi összekötését helyezi előtérbe. Ennek értelmében az M8-as út mellett megépülhet a Szeged-Debrecen közötti út, vagy elkészülhet az M1-es autópálya Budapest-Győr közötti háromsávosítása - mondta Homolya Róbert.

(Képünk illusztráció.)