Az egyik könnyítés szerint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) 2020-tól olyan jövedelemre is alkalmazható, amelyet más pénznemben fizettek meg. Így nemzetközi sportszövetségnél foglalkoztatott személyek is megtehetik, hogy a minimálbér összege fölött csak 15 százalék közterhet fizessenek Magyarországon - írta a portál.

Ez persze még ennél is kedvezőbb lehet, hiszen hivatásos sportolók esetén, egy korábbi törvénymódosítás eredményeképpen a minimálbér fölött nem is kell adót fizetni az "e foglalkozása ellenértékeként juttatott bevétel után, 500 milliós értékhatárig - írta a portál.

Egy másik nyomán pedig az UEFA-nak a 2020-as labdarúgó Eb miatt itt tartózkodó munkatársai, vagy általában az itt valamilyen ellátásban, díjban, ajándékban részesülő külföldi sportolóknak, bíróknak, sportvezetőknek, stb. nem kell az szja-t megfizetniük. Az indoklás szerint a kormány vonzóbbá szeretné tenni a nemzetközi sportszövetségek számára Magyarországot, "ahová érdemes e szervezeteknek letelepedniük".