Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Viszonylag kevé magyar vonatkozású makrogazdasági adatok érkezik a jövő héten.

A KSH hétfőn rukkol elő az ipari termelés augusztusi részletes adatait. A korábban megjelent első becslés szerint augusztusban 0,3 százalékos volt az növekedés éves szinten, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint pedig 2,7 százalékkal nőtt az ágazat termelése. Ez jóval elmaradt a korábbi hónapokban látott dinamikától. Makroelemzők szerint az augusztusi lassulás az autógyárak nyári leállásának a tavalyitól eltérő ütemezésével, és a munkanaphatással magyarázható.

Az ipari adatok után szerdán jönnek az évek óta kiemelkedő növekedést mutató sikerágazat, az építőipar augusztusi számai. Júliusban az ágazat 33 százalékos növekedést ért el. A teljes évekre vonatkozó építőipari adatok szerint 2016-ban jelentős, közel 20 százalékos vsisszaesést könyvelhetett el az ágazat, 2017-ben viszont közel 30 százalékkal, 2018-ban pedig 22,2 százalékos volt a többlet. Az építőipar erejét mutatja, hogy az idei második negyedévben elért 4,9 százalékos GDP-bővüléshez a termelési oldalon 1,2 százalékpontot tett hozzá az ágazat.