Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Folyik a tervezése az M34-es gyorsforgalmi útnak, amely Vásárosnamény és Záhony között épül meg. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. már korábban közzétette a tervezői közbeszerzés eredményét. A munkákat az Unitef '83 Zrt., a Roden Kft. és a TURA-Terv Kft. végezheti el.

A beruházást az Európai Unió és a magyar állam fizeti. A szerződést a közelmúltban módosították, mert a nyomvonallal kapcsolatos egyeztetések a helyi önkormányzatok közül néhánnyal nem zárultak le az eredeti tervek szerint.

Az M34-es az M3-as vásárosnaményi szakaszától indul és a magyar-ukrán határig vezet majd. Az M3-as eddig Vásárosnaményig készült el, innen egyrészt az északi irányban megépülő M34-essel érhető majd el Kárpátalja, másrészt a keleti irányban folytatódó M3-assal, aminek végpontja az újonnan megépülő Beregdaróc-Beregdéda határátkelő lesz. Utóbbi északi irányban öt kilométerre épül a Beregszászra vezető beregsurányi határátkelőtől.

Az M34-es mintegy 39,3 kilométeres gyorsforgalmi útként épül, az M3-as és a 41-es út csomópontjától indul, és a 4-es főút záhonyi csomópontjáig épül meg - írta a napilap. A fejlesztés eredményeképpen kétszer két forgalmi sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi szakasz épül hat külön szintű és egy szintbeni csomóponttal.