Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton, az M1-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, "van egy rés a pajzson", amit a kormánynak be kell foltoznia a magyar emberek biztonsága érdekében.

Szerinte a parlamenti képviselőket is megdöbbentette, hogy Magyarországon valakiknek volt lehetőségük egy hajléktalan nevében 200 ezer sim-kártyát venniük, amelyek közül párat a párizsi és brüsszeli merényletek elkövetői is használtak.

A miniszterelnök korábban a nemzetbiztonsági kabinetet kérte, hogy járja körbe ezt az ügyet. A kabinet ezt követően a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén is beszámol vizsgálata eredményeiről.

Halász János szerint emellett az érintett távközlési cégek képviselőivel is elkezdődik az egyeztetés, amelynek eredményeként még idén módosíthatják a távközlési törvényt.