Újabb fontos változás jön szeptembertől az iskolákban

A tervek szerint harmincperces tanórák lesznek az általános iskola első és második osztályaiban a jövőben. Palkovics László oktatásért felelős államtitkára a Magyar Időknek nyilakozott az ügyben, és szerinte a rövidítésre azért van szükség, mert az óvoda utáni első két iskolai évben fontos, hogy a kisdiákok ne legyenek túlzott mértékben leterheltek.
Napi.hu, 2016. június 11. szombat, 09:39
Fotó: Napi.hu

A jövő év végére elkészül az új Nemzeti alaptanterv (Nat), amelynek alapján jelentősen csökken a kötelező óraszám, és a szaktárca javaslatai közt szerepel, hogy nagyobb szülői beleszólást biztosítsanak a választható tantárgyak körének meghatározásába.

Szólt arról is, hogy az iskolaigazgatók a munkáltatói jogkörökből többet visszakapnak és keretgazdálkodási joggal is rendelkeznek majd. Ugyancsak az iskolaigazgatókat erősíti, hogy a pedagógusbér-emelés utolsó, jövő évi üteménél ők dönthetnek majd arról, miként osszák szét az összeget a tantestületben - írja a hvg.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK