A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Orosz kormányzati szóvivő cáfolta a hvg.hu azon értesülését, hogy Orbán Viktor múlt heti moszkvai látogatásán megegyezett volna orosz kollégájával egy méretes pénzügyi csomagról, amelynek keretében az orosz állam 4,6 milliárd dollár értékű magyar állampapírcsomagot jegyezne le, 2,25 százalékos − a piaci, illetve egy IMF-megállapodás költségénél kedvezőbb − kamaton, illetve hogy 5 milliárd euró értékű rubelben jegyzett kötvényről is szó esett volna. Dmitrij Peskov, Putyin elnök szóvivője azt viszont elismerte, hogy szerepelt pénzügyi együttműködés a megbeszélés témái között.

A cáfolat kétértelműségét csak erősíti, hogy korábban lapunkhoz is olyan információ jutott el, hogy Matolcsy György eredetileg tavaly novemberre tervezett, majd az utolsó pillanatban februárra szervezett látogatására a magyar fél témaként javasolni akarta a magyar államkötvények orosz vásárlását. Budapest eredetileg szeretett volna az ISD Dunaferr Zrt.-ben lévő többségi Vnyesekonombank-részesedés eladásáról is tárgyalni, míg az orosz fél a találkozón egyebek közt a paksi atomerőmű bővítésében való részvételről, a Malévban benn ragadt 120 millió eurós Vnyesekonombank-követelésről, a Déli Áramlatról, valamint a 2020-as világkiállítás megrendezésére irányuló orosz pályázat magyar támogatásáról tárgyalt volna szívesen.

A mosolydiplomácián túl a múlt heti találkozó hivatalos napirendjéről nem sok tudható, így annak részletei sem, hogy milyen pénzügyi megállapodást szeretett volna (vagy sikerült) kötnie a magyar kormánynak. Furcsa, hogy a kiszivárogtatásra a nemzetközi befektetői roadshow idején került sor, ezért felmerülhet a gyanú, hogy a finanszírozási kondíciók javítása érdekében dobták be a piaci kamatok felén ígért orosz kötvényvásárlást, amit maga Giró-Szász András kormányszóvivő is hatalmas "sajtópacának" nevezett. Hogy volt-e ilyen cél, arra majd a devizakötvény-aukció sikerességéből lehet visszakövetkeztetni, hiszen potenciális orosz magánvásárlók akár brit vagy amerikai bankokon keresztül is hozzájuthatnak magyar állampapírokhoz.