Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint - ekkora összeg ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és a vele furcsa ügyletbe keveredett megbízó. A Magyar Nemzet birtokában lévő, 2013. szeptember 26-án kelt dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak, a miniszter édesanyjának kívánta utalni a pénzt saját bankszámlájáról, a "megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján".

A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

A lap kedden közölt már egy részletet az iratokból, amelyekből kiderült, hogy a fideszes vezető négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett - legalábbis ezt foglalták Kósa Lajos és megbízója akaratával a hivatalos dokumentumba.

A most publikált dokumentumok szerint a felek okiratba foglaltatták, hogy a megbízó a kisrepülőket üzemeltető neves svájci cég, az Altenrhein Aviation AG részvényese. A részben angol nyelvű papírokban feltűnik Czakó János neve is, aki Kósa Lajos mellett másik megbízottként jogosult részt venni a cég 2013-as és 2015-ös részvényesi találkozóján, és ott képviselni a megbízót. S aki - derül ki több papírból is - nem beszél angolul.

Egy másik, 2015-ös papíron is szerepel Czakó János, valamint egy további férfi, Szabó Tamás neve. Mindketten jogosultságot kaptak az okirat szerint arra, hogy 2015 novemberében, illetve decemberében 25-25 millió eurót vegyenek fel a megbízó svájci széfjéből. A trezor a szöveg szerint az UBS Switzerland AG zürichi címén található, még azt is rögzítették, hogy ki a svájci ügyintéző, illetve hogy a nevezett férfiak egy Mercedes-Benz S 350 Bluetec típusú gépkocsival érkeznek.

A megbízó és a politikus közti kapcsolatról árulkodó első okirat 2013. január 28-án kelt, az utolsó pedig 2015. november 16-án.

Sem Szabó Gáborné, sem más magánszemély soha nem volt Altenrhein Aviation AG részvényese. Kósa Lajos és Czakó János sem képviselőként, sem más minőségben nem vettek részt a cég éves közgyűlésein, őket sem a cég, sem részvényesei nem ismerik, velük kapcsolatban nem álltak - közölte a cég. A vállalat állítása szerint az emlegetett időszakban, vagyis 2013-tól a 2015 közepén lezajlott tulajdonosváltásig a Pilatus AG volt az egyedüli, száz százalékos részvényese. A jelenlegi részvényes 2015 közepén vásárolta meg és tulajdonolja a mai napig is a száz százalékos részvénycsomagot az Altenrhein Aviation AG-ban.