Újabb halgazdálkodást segítő pályázatok jelentek meg

Újabb 7 pályázati felhívást jelentetett meg a Miniszterelnökség a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program keretében, amelyek együttes keretösszege 12,4 milliárd forint.
MTI, 2016. december 23. péntek, 13:29
Fotó: Napi.hu

A most megjelent pályázati felhívások többek között termelési és feldolgozási célú beruházásokra irányulnak, valamint a fenntartható akvakultúrával foglalkozó új gazdálkodók ösztönzését és a halfogyasztás népszerűsítését szolgáló projektek megvalósulását célozzák.

A Miniszterelnökség közleményében felidézte, hogy pontosan egy évvel ezelőtt, 2015 decemberében hagyta jóvá az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját. Az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 16,05 milliárd forint áll rendelkezésére, amelyet 2023-ig kell felhasználni.

A tájékoztatás szerint a program végrehajtása az éves fejlesztési keretében meghatározottak szerint halad. Ennek megfelelően mostanáig összesen 9 pályázati felhívást ismerhettek meg a halgazdálkodók, mintegy 13,3 milliárd forint összértékben, ami a teljes keret 83 százaléka.

HOZZÁSZÓLÁSOK