Újabb határozott jelzést kapott a magyar kormány az USA-ból

Szerdán New York állam kormányzója is jelezte, hogy kész tárgyalásokat kezdeni a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy a CEU tovább működhessen Budapesten.
Szabó Zsuzsanna, 2017. május 24. szerda, 18:24

Andrew M. Cuomo New York állam kormányzója is csatlakozott a keddi, amerikai külügyminisztérium által kiadott közleményéhez és bejelentette, hogy kész tárgyalásokat kezdeni a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy a Central European University (CEU) tovább működhessen Budapesten. A kormányzó szerint mindenkinek érdekében áll egy olyan megállapodás megkötése, amely biztosítaná, hogy a CEU Budapesten független intézmény maradjon.

A kormányzó közleményében emlékeztet, hogy Magyarország kormánya nemrégiben olyan törvényt fogadott el, amely kikényszerítené a CEU bezárását. A törvény viszont teljesen ellentétes a 2004-ben New York Állammal aláírt közös nyilatkozattal, amely támogatta a CEU azon célját, hogy magyar akkreditációt szerezzen, miközben megtartja akkreditált amerikai intézményi státusát is.

Magyarország kormánya azt nyilatkozta, hogy a CEU jövőjét csak a megfelelő amerikai hatósággal tudja megvitatni, ami ez esetben New York állam - hangsúlyozza a kormányzó közleményében, amelyben egyúttal a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalások haladéktalan megindítását is kezdeményezi.

A kormányzó szerint az amerikai-magyar együttműködés szimbóluma, egy New York államban bejegyzett, posztgraduális képzést nyújtó, világszínvonalú egyetem. Ez az intézmény több mint 25 éve hatalmas értéket képvisel mind Magyarország, mind az egyetem több mint 100 országból érkező hallgatói számára - tette hozzá.

Az amerikai külügy már jelezte, hogy nem illetékes

New York állam kormányzója azután adta ki közleményét, hogy kedden az amerikai külügyminisztérium határozottan jelezte a magyar kormánynak: az amerikai kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről. A Heather Nauert minisztériumi szóvivő által jegyzett közleményben az Egyesült Államok ismételten sürgette Magyarországot, hogy függessze fel a módosított felsőoktatási törvény végrehajtását, amely "diszkriminatív, súlyos követelményeket" támaszt az egyesült államokbeli akkreditációjú magyarországi intézményekkel szemben, valamint "fenyegeti" az akadémiai szabadságot és függetlenséget.

Megdöbbentő válasz jött a külügytől

A meglehetősen konkrét jelzések azonban nagyon úgy tűnt, hogy süket fülere találtak a magyar kormánynál, a  Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI-nek az amerikai külügyi tárca közleményére küldött reakciójában ugyanis jelezte: Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott, kijelölt főtárgyaló az amerikai félnek felvázolt tárgyalási menetrendre hivatalos választ vár már több mint három hete. Ezek után a KKM leszögezte:

Egy sajtóközlemény messze van a hivatalos diplomáciai választól.

Majd a sajtófőnök hozzátette: a magyar kormány a megállapodásban érdekelt és sajnálatosnak tartja, hogy "ehhez az amerikai szövetségi kormányzattól nem érkezik támogatás."

HOZZÁSZÓLÁSOK