Erről az egészségügyért felelős államtitkárság, a Magyar Államkincstár és a szakmai szervezetek állapodtak meg. 2015. július 1-jétől megszűnt az egészségügyi dolgozók mozgóbérének befagyasztása, így lehetővé vált, hogy az alapbér szerint számolják el azoknak az egészségügyi dolgozóknak a változó bérelemeit - ügyeleti díjat, készenléti díjat, túlmunka díját, műszakpótlékokat -, akik 2012-ben és 2013-ban béremelést kaptak.

Az intézkedés végrehajtásához idén 5,33 milliárd forint áll rendelkezésre. Mindez nagyságrendileg 43 ezer betegágy mellett dolgozó egészségügyi szakdolgozót és 18 ezer betegágy mellett dolgozó orvost érint. A mozgóbérelemek alapbérhez igazításával érintett szakdolgozók jövedelme átlagosan bruttó 5-15 ezer, az érintett orvosoké bruttó 20-25 ezer forinttal lehet magasabb.

A támogatási összeg igényléséről szóló tájékoztatót, a kitöltendő adatlapot, valamint az adatlap részletes kitöltési útmutatóját az Országos Egészségbiztosítási Pénztár valamennyi intézménynek megküldte, a kötelező adatszolgáltatás határideje augusztus 17., reggel nyolc óra.

A közlemény szerint jelenleg is tart az egyeztetés a szakmai szervezetekkel és szakszervezetekkel az ágazati szintű, egységes szabályozás megteremtéséért.