A tavaly elfogadott új választási eljárási törvény szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és a politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti kommunikáció.

A választási kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül), de ezeken is fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelősöket.

Plakátot elhelyezni épület falára vagy kerítésére csak a tulajdonosnak, a bérlőnek, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Egyes középületeken, a közterület meghatározott részén a helyi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okokból megtilthatja plakátok, óriásplakátok elhelyezését. Nem lehet plakátot elhelyezni állami, önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül.

A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy ne fedje más jelölt vagy párt plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot annak kell eltávolítania a választást követő 30 napon belül, aki elhelyezte.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatására ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat. A politikai reklámért - amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése - azonban a közzétevő médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást.

A politikai reklámot közzétenni szándékozó műsorszolgáltatóknak ezt ma 16 óráig kell jelezniük a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB). A kampányban csak azok a televíziók, rádiók tehetnek közzé ilyen reklámot, amelyeket az NVB nyilvántartásba vett. A műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek politikai reklámjait azonos feltételek mellett tehetik közzé, a politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. A szavazás napján politikai reklámot nem lehet közzétenni.

A kampányban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetést, amelyek március 14-én 16 óráig jelezték ezen szándékukat az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), és a számvevőszék nyilvántartásba is vette a sajtóorgánum hirdetési árjegyzékét. Az EP-választásra - az országgyűlési választással ellentétben - nincsenek meghatározva a kampányköltségek szabályai.

Választási gyűlést a kampányidőszakban lehet tartani, a szavazás napján már nem. A kampányban a választási gyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségnek, de a rend fenntartásáról a szervezőnek gondoskodnia kell. Az, hogy a választási gyűléseket nem szükséges bejelenteni a rendőrségnek, nem jelenti azt, hogy a szervezőnek más engedélyeket ne kellene beszereznie: a közterület-foglalást az önkormányzattal kell egyeztetnie, közútra tervezett rendezvény megtartásához pedig a közút kezelőjének hozzájárulására van szükség.
A tavaly elfogadott új választási eljárási törvény megszüntette a kampánycsendet, ehelyett - több más tilalom mellett - bevezette azt a szabályt, hogy a szavazás napján a szavazóhelyiségek épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen nem lehet választási kampánytevékenységet folytatni.