Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Híradó tudósítása szerint a rendőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) leplezte le. Hétfő reggel katonai ügyészek a Készenléti Rendőrség közreműködésével tizenöt rendőrt fogtak el a határnál. Volt, akit az útlevélkezelő fülkéből vittek el. Több hónapon keresztül sarcolták az utazókat - számolt be az M1, amelynek értesülései szerint a korrupt határrendészek naponta ezer-ezerötszáz eurót is megkerestek.

A házkutatások után Nyíregyházára vitték őket, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki őket. Az előállított határrendészek ellen kötelességszegéssel elfogadott vesztegetés miatt indult büntetőeljárás - hangzott el.Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta: a gyanú szerint a záhonyi határrendészeti kirendeltségen szolgálatot teljesítő rendőrök az odaérkező járművek utasaitól, illetve vezetőitől rendszeresen pénzt fogadtak el azért, hogy kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett szemet hunyjanak.

A Híradóban felidézték: az NVSZ az idén csak Záhonyban több mint nyolcvan korrupt pénzügyőrt, határrendészt, illetve civilt buktatott le. A korrupt egyenruhások akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak - tették hozzá.Pintér Sándor belügyminiszter az M1-nek elmondta, az NVSZ fokozta tevékenységét és nagyon módszeresen dolgozik. E munka eredménye az, hogy aki korrumpálódott, azt kizárja magából a testület.

A korrupció olyan, "mint egy rákos daganat, szétszóródik egy szervezetben és tönkreteszi" azt - fogalmazott Pintér Sándor.