Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság egy gyanúsított esetében nem adott helyt az ügyészi indítványnak, mert nem látta megalapozottnak a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője korábbi tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján hivatali vesztegetés elfogadása és szolgálatban kötelességszegés miatt indult a nyomozás a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó jelenlegi és volt határrendészek ellen. Kedden 11 rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség.

A rendőrök a gyanú szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől. Cselekedetük nem volt összefüggésben a migrációval.