Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Újabb részleteket közöl a 24.hu arról, hogy milyen körülmények között jutott önkormányzati lakáshoz Rákay Philip és családja a budai Várban. A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyetteséről és feleségéről tavaly derült ki, hogy lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a Bécsi kapu téren, egy olyan műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintból újított fel az I. kerületi önkormányzat. A lakásért költségelvű lakbért, havonta 39 ezer forintot fizetnek.

A kerülettől kikért szerződésekből kiderült, hogy Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren. A legnagyobb ingatlanportálok hirdetései alapján a józsefvárosi lakás értéke töredéke lehet a Bécsi kapu térinek. De nem ez az egyetlen szokatlan körülmény, hanem az is, hogy a Kálvária téri cserelakás tulajdoni lapján nagy volt a mozgás a csereügylet idején.

A földhivatali dokumentumból kiderült:

  • Rákay Philip felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.
  • A lakást azonban nem sokáig tartotta meg az új birtokosa sem, aki a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak a személynek, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.

Rákay korábban úgy nyilatkozott, hogy az "értékes, felújított pesti öröklakást" a vári lakás bérlője választotta ki. A csereügylet részleteiről érdeklődve a 24.hu megkereste Rákay Philipet is, aki annyit  mondott, hogy a csere kapcsán minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt.