Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt a kettős állampolgárokhoz - írta a 444.hu az egyik olvasójuk, Dávid szerkesztőségnek elküldött levelére hivatkozva. Ezt itt olvashatja el.

A levélben Orbán Viktor közli, hogy a 2010-ben megalakuló Országgyűlés megadta a határon túliak számára a kettős állampolgárság lehetőségét, majd azt is, hogy "a következő években Magyarországon sorsfordító döntéseket kell meghoznunk, amely az egész Kárpát-medence magyarságára kihatással lesznek".

A miniszterelnök felhívja a figyelmet: ahhoz, hogy a kettős állampolgár részt vehessenek a választáson, érdemes már most cselekedni, azaz regisztrálni a választási névjegyzékbe. Arra kéri a címzettet, hogy ha még nem tette meg, regisztráljon.

"Döntsünk közösen! Számítok Önre!" - zárul Orbán levele.

Az Index a levél kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz a 2014-es választáson kimagaslóan szerepelt a regisztráltak között: a 62 754 érvényesen leadott határon túli szavazat 95 százaléka ment a pártra. A regisztráció azért szükséges a kettős állampolgároknak, mert ezt követően kapják meg a borítékokat, amelyben postára adhatják levélszavazataikat.