A Napi Gazdaság keddi számának cikke A 2,4 milliárd forintból 1,9 milliárdot a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetek kapnak, ebből a rendőrség másfél milliárd forinttal részesedik, míg a fennmaradó részen a büntetés-végrehajtás (30 millió forint) és a bevándorlási hivatal (375 millió forint) osztozik. Mivel a külképviseletek támogatására a kormány ugyanezen határozata 407 millió forintot különített el, gyanítható, hogy e két kiadás az augusztus 20-án életbe lépő állampolgársági törvény módosításával lehet összefüggésben. Ugyanakkor a külügy az elmúlt hónapokban folyamatosan panaszkodott a gyenge forint miatt, így az összeg nagysága arra utal, hogy a külképviseletek kiadásainak árfolyamvesztéségét így kompenzálja a kormány. A rendőrségnek megszavazott 1,5 milliárdos keretből 600 milliót dologi kiadásokra, a fennmaradó részt pedig személyi kiadásokra fordíthatják. Indoklás itt sem található, ám szintén múlt csütörtökön jelent meg az a határozat, amely fölállította a Terrorelhárítási Központot (TEK), amely a rendőrség különleges szolgálatainak irányítása mellett a köztársasági elnök és a miniszterelnök teljes körű biztosítását is ellátja. A Napi számításai szerint a büdzsé általános tartaléka a mostani döntéssel 21,9 milliárd forintra csökkent. A tartalékokat jelentősen apasztották az árvízi károk és a helyreállítás, csak erre a célra júliusban 9,2 milliárd forintot fordítottak. A 2010-es költségvetést tavaly ősszel 57,2 milliárdos tartalékkal fogadták el, vagyis több mint 62 százalékát már felhasználta a Bajnai- és az Orbán-kormány.