Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dokumentumból kiderül, hogy az első félévben összesen 22,557 millió forintot költött utaztatásra a tárca, a legdrágább út 2,4 milliós költséggel Bognár Lajos helyettes-államtitkárhoz kötődik, aki két társával együtt ennyiért volt 6 napig a Japánban tartott FoodEx kiállítás vendége. Az összeg legnagyobb részét, nem meglepő módon az utazás jelentette, erre 1,5 milliót költöttek, míg szállásra 260 ezret, napidíjra pedig összesen 646,8 ezer forintot fizettek ki.

A második legdrágább út Poprády Géza közigazgatási államtitkár nevéhez fűződik, ő ugyancsak két társával utazott hat napra Szaud-Arábiába összesen 1,6 millió forintért. A delegáció számára nem kellett szállásköltséget biztosítani, így főképp az 1,46 milliós utazási költség az, ami megdobta a számlát, amiért tárgyalásokat folytathatott a katari és szaúd-arábiai élelmezésbiztonsági programokban történő magyar szerepvállalásról.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokán ismét Poprádyt találjuk, aki három társával 1,589 millióért ment öt napra az Egyesült Arab Emirátusokba, hogy részt vehessen a Gulfood nemzetközi élelmiszeripari kiállításon. Azonban nem csak az Európán kívüli utak kerültek milliós nagyságrendbe, Feldman Zsolt helyettes államtitkár például két társával valamivel több mint egymillió forintért ment Belgiumba a Mezőgazdasági és Halászati Tanács háromnapos ülésére. Az EU központjának számító országba egyébként kifejezetten sokszor utaztak a szaktárca képviselői, így az elköltött összegek is elég széles skálán mozognak, hiszen ugyanúgy találhatunk 361 ezerbe kerülő utat, mint 1,4 millió forintba kerülőt.

Voltak természetesen jóval olcsóbb utak is, így például semmi pénzbe nem került, hogy Fazekas Sándor (egy társával együtt) részt vett egy romániai hagyományőrző disznótoros versenyen és farsangi népi hagyományőrző ünnepségen, de Bognár Lajos helyettes államtitkár is ingyen ment a Magyar Állatorvosok Világszervezetének nemzetközi konferenciájára Szerbiába. Bár nem ingyen volt, de a tárca költségvetését nem terhelte meg különösebben a miniszter egyik szerbiai útja, mely során egy, a Vajdasági Magyar Szövetség kampányát erősítő rendezvényen vett részt. Az egynapos esemény után mindössze 5800 forintot számoltak el.

Amennyiben Ön is böngészne a számok között, úgy kattintson!