Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bíróság nagytanácsa sürgősségi eljárás keretében hozott ítéletet 2020. május 14-én az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatósággal szemben indított eljárás keretében, melyben számos kérdésben hozott határozatot a menedékjogra és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítására vonatkozó magyar szabályozással kapcsolatban.

A jelen ügyben a Magyarországra Szerbián keresztül érkező afgán és iráni állampolgárok nyújtottak be menedékjog iránti kérelmeket a szerb-magyar határon található röszkei tranzitzónában. Ezeket a kérelmeket - a magyar jog alapján - mint elfogadhatatlanokat utasították el, és Szerbia irányába való kiutasításról szóló határozatokat fogadtak el. Szerbia azonban azon az alapon tagadta meg az érintetteknek a területére való visszafogadását, hogy nem teljesülnek az Európai Unióval megkötött visszafogadási megállapodásban előírt feltételek. Szerbia e döntését követően a magyar hatóságok nem vizsgálták érdemben a fent említett kérelmeket, hanem az eredeti kiutasítási határozatokban említett célországot módosították, és azt az érintettek saját származási országával váltották fel.

Az érintettek ekkor kifogást terjesztettek elő a módosító határozatokkal szemben, amelyet elutasítottak. Jóllehet a magyar jog nem ír elő bírósági jogorvoslatot, az érintettek egy magyar bírósághoz fordultak a módosító határozatokkal szembeni kifogásukat elutasító határozatok megsemmisítése miatt és a menekültügyi hatóságtól új menekültügyi eljárás lefolytatását kérték. Emellett a röszkei tranzitzónában való elhelyezésükkel és ott tartásukkal kapcsolatos mulasztási kereseteket is benyújtottak.

Először ugyanis e tranzitzónának a menedékkérők számára fenntartott szektorában kellett tartózkodniuk, majd pedig néhány hónappal később arra kötelezték őket, hogy e tranzitzóna azon harmadik országbeli állampolgárok számára fenntartott szektorában tartózkodjanak, akiknek a menedékjog iránti kérelmét elutasították, jelenleg is ebben a szektorban tartózkodnak.

Ez bizony őrizetnek minősül

Az EU Bírósága megállapította, hogy az érintettek e tranzitzónában való elhelyezését őrizetbe vételi intézkedésnek kell tekinteni. A bíróság szerint ugyanis a röszkei tranzitzónában érvényesülő feltételek a szabadságelvonáshoz hasonlóak, többek között azért, mert az érdekeltek jogszerűen semmilyen irányban nem hagyhatják el önkéntesen ezt a zónát.

A Bíróság megvizsgálta azt is, hogy ez az őrizet megfelel-e az uniós jogban előírt követelményeknek és megállapította, hogy a "befogadási" irányelv 8. cikke, illetve a "visszatérési" irányelv 15. cikke értelmében sem a kiutasítási határozat hatálya alatt álló nemzetközi védelmet kérelmező, sem az ilyen harmadik országbeli állampolgár nem vehető őrizetbe kizárólag azon az alapon, hogy nem tud saját magáról gondoskodni. A bíróság szerint az is a "befogadási" illetve a "visszatérési" irányelvbe ütközik, ha a kiutasítási határozat hatálya alatt álló nemzetközi védelmet kérelmezők, illetve az ilyen harmadik országbeli állampolgárok őrizetbe vételére úgy kerül sor, hogy az őrizetbe vételt elrendelő nem fogad el előzetesen indokolással ellátott határozatot, továbbá nem vizsgálja ezen intézkedés szükségességét és arányosságát.

Az őrizetbe vétel nem lehet hosszabb, mint 4 hét

A bíróság az őrizet időtartamával kapcsolatban megállapította, hogy bár a "befogadási" irányelv 9.cikke nem írja elő, hogy a tagállamok meghatározzák az őrizet fenntartásának maximális időtartamát, de a nemzeti joguknak garantálnia kell, hogy az őrizet csak addig tart, ameddig az azt igazoló ok fennáll, egyúttal pedig azt, hogy az ezen okot érintő közigazgatási eljárásokat gondossággal hajtják végre.

A kiutasítási határozat hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgárok esetében viszont a "visszatérési" irányelv szerint ezen állampolgárok őrizete még annak meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a 18 hónapot, továbbá az csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és azokat kellő körültekintéssel hajtják végre.

A bíróság arra is felhívja a figyelmet, hogy bár az "eljárási" irányelv szerint a nemzetközi védelmet kérelmező számára előrhatják a tagállamok, hogy a határaikon vagy valamely tranzitzónájukban tartózkodjanak többek között azzal a céllal, hogy a kérelmüket elbírálva megvizsgálják, hogy az nem elfogadhatatlan-e. Vagyis a bíróság szerint a tagállamok ugyan a kérelmek elbírálása idejére őrizetbe vehetik a határaikra érkező nemzetközi védelmetkérelmezőket, de ez az őrizet semmilyen körülmények között nem haladhatja meg az e kérelem benyújtásának időpontjától számított négy hetet.

Az Európai Bíróság továbbá megállapította, hogy azt is biztosítani kell, hogy a tranzitzónában őrizetben tartott személyeknek az őrizetbe vételi intézkedés jogszerűsége bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhesse. Ha pedig a nemzeti bíróság felülvizsgálatának végén úgy véli, hogy a szóban forgó őrizetbe vételi intézkedés ellentétes az uniós joggal, fel kell tudnia váltani saját határozatával a közigazgatási hatóság őrizetbe vételt elrendelő határozatát, és el kell tudnia rendelni az érintett személyek haladéktalan szabadon bocsátását, illetve esetlegesen egy, az őrizet alternatívájának minősülő intézkedést.

Nem teljesül a bíróságra vonatkozó függetleségi feltétel

A bíróság továbbá megjegyzi, hogy a "visszatérési" irányelv értelmében a határozatok címzettjeinek hatékony jogorvoslattal kell rendelkezniük a kiutasítási határozatokkal szemben és ennek meg kell felelnie a hatékony bírói jogvédelemhez való, az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében garantált jognak is. A jelen ügyben az Európai Bíróság megállapította, hogy az érintettek az elsőfokú idegenrendészeti hatóság által hozott és a célországot módosító határozatokat csak a menekültügyi hatóság elé terjesztett kifogás keretében tudták vitatni, valamint hogy semmilyen további bírósági felülvizsgálat nem volt biztosított.

A rendészetért felelős miniszter irányítása alá tartozó menekültügyi hatóság azonban a végrehajtó hatalom része, ily módon esetében nem teljesül a Charta 47. cikke szerinti bíróság vonatkozásában megkövetelt függetlenségi feltétel. Az Európai Bíróság rámutat, hogy e körülmények között az uniós jog elsőbbségének elve és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog annak megállapítására kötelezi az eljáró nemzeti bíróságot, hogy hatáskörrel rendelkezik az eredeti célországot módosító kiutasítási határozat vitatása iránti keresettel kapcsolatos határozathozatalra, valamint arra, hogy szükség esetén mellőzze bármely, a számára ezt megtiltó nemzeti rendelkezés alkalmazását.

Mikor lehet nem lehet visszautasítani a kérelmet?

Az Európai Bíróság a magyar szabályozásban előírt és a menedékjog iránti kérelmek elutasítását igazoló elfogadhatatlansági okot is vizsgálta. Ez a szabályozás teszi lehetővé a kérelem elutasítását, ha a kérelmező "biztonságos tranzitzónának" minősülő olyan országon keresztül érkezett Magyarországra, ahol nincs kitéve üldöztetésnek vagy súlyos sérelem veszélyének, vagy ahol a megfelelő szintű védelem biztosított. A bíróság megállapította, hogy a menedékjog iránti kérelmeket elutasító hatóság nem köteles azokat hivatalból felülvizsgálni.

Az érintettek viszont mindenkor benyújthatnak új kérelmet, amely az "eljárási" irányelv értelmében vett "ismételt kérelemnek" fog minősülni. A bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az "eljárási" irányelv 33. cikkében előírt elfogadhatatlansági ok nem alkalmazható akkor, ha a menekültügyi hatóság megállapítja, hogy az első menedékjog iránti kérelem jogerős elutasítása ellentétes az uniós joggal. Ennek megállapítása szükségszerűen kötelező, amennyiben az uniós jogba ütközés - mint a jelen ügyben - a bíróság valamely ítéletéből ered, illetve amennyiben azt járulékosan, valamely nemzeti bíróság állapította meg.

Az Európai Bíróság ítéletéről kiadott közleményében emlékeztet: a bíróság nem dönti el a tagállami bíróság előtti jogvitát. A nemzeti bíróság feladata, hogy az ügyet az Európai Bíróság határozata alapján elbírálja. E határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.