A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - idézi az MTI.

A jegybank a honlapján közzétett elemzésben jelezte: a maginfláció változatlanul 2,4, míg az indirekt adóktól szűrt maginfláció 2,3 százalékos értéket mutatott.

Az inflációs alapfolyamatokat tükröző MNB-mutatók - a keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek, valamint a szolgáltatások éves inflációja - kissé emelkedtek májushoz képest, de továbbra is 2,0-2,5 százalék között alakulnak.

Az iparcikkek szezonálisan igazított árai csökkentek júniusban az előző hónaphoz képest. A termékkörön belül a tartós iparcikkek, elsősorban a televíziók, valamint a nem tartós iparcikkek ára is mérséklődött. A termékkör árazását a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakította - fejtette ki értékelésében az MNB.

Júniusban a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek. A termékkörön belül a korábbi évekhez képest magasabb árdinamika volt megfigyelhető, ami főként a vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokhoz köthető.

A feldolgozott élelmiszerek szezonálisan igazított és adószűrt árai emelkedtek, az áremelkedést elsősorban a tejárak növekedése okozta.

A feldolgozatlan élelmiszerek szezonálisan igazított és adószűrt árai csökkentek júniusban, több termék - főként a burgonya és a sertéshús - árának mérséklődése miatt.

A szabályozott termékek árai nem változtak májushoz képest. A lakosság inflációs várakozásai továbbra is visszafogott szinten alakulnak - áll az elemzésben.

Kép forrása: Pexels/Skitterphoto