Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarország harmadik legnagyobb barokk templomának felújítására 2010-ben a második Orbán-kormány 100 millió forint támogatást nyújtott, amiből akkor a szentélyt újították fel, 2016-ban pedig nemzetiségi támogatási keretből 50 millió forinttal segítették a karzat felújítását és az orgona fölötti részt díszítő Dorfmeister-freskó restaurálását - idézi az MTI az államtitkárt.

Jövőre lesz 270 éve annak, hogy elhelyezték a szentgotthárdi templom alapkövét, az 535 millió forintos újabb kormányzati támogatásból reményei szerint az évfordulóra megújulhat a teljes templombelső.

A templom felújítása azért is fontos, mert Szentgotthárdon és környékén él a szlovén nemzetiség jelentős része, a támogatással őket is segítik a hitük gyakorlásában - mondta Soltész Miklós.

"Nekünk az a feladatunk, hogy Közép-Európában a kereszténységet megőrizzük, a keresztény Európán belül pedig az a feladat, hogy a nemzetek a nehézségeiket legyőzzék és széthúzás helyett inkább egymást erősítsék" - mondta az államtitkár.

Szentgotthárd az elmúlt években dinamikusan fejlődött, szavai szerint aki erre jár, az láthatja a fejlődést az intézményrendszeren, a város középületein és a megújult belvároson is - ezt már V. Németh Zsolt a térség országgyűlési képviselője mondta.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere közölte: szeretnék a barokk templom melletti egykori ciszterci kolostor épületét - ahol jelenleg a polgármesteri hivatal működik - megnyitni  a látogatók előtt, bemutatva az épület építészeti és kulturális értékeit.

Rimfel Ferenc szentgotthárdi plébános elmondta, hogy tovább folytatják a templom megkezdett rekonstrukciós munkáit, melynek során restaurálják a templomhajó mennyezetén látható híres Dorfmeister-freskót, amely az 1664-es szentgotthárdi csatát örökíti meg.

Címlapkép: MTI Fotó: Komka Péter