Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vera Jourovának az a benyomása, hogy a felsőoktatási törvény - ami az Európai Bizottság szerdai ülésén más jogi kérdésekkel egyetemben napirenden lesz - egyetlen intézményt, a Közép-európai Egyetemet (CEU) célozza. Emlékeztetett rá, hogy ez azért problémás, mert a célzott jogalkotás nem felel meg a jogalkotás általános jellegére vonatkozó kritériumnak - írja a Bruxinfo.

"Az az érzésem, hogy (a törvény) a civil társadalom befolyásának és a politikai pluralizmusnak a gyengítésére irányul" - közölte a brüsszeli portál szerint. A törvény elleni vasárnapi demonstrációra utalva hozzátette, örül annak, hogy az emberek "bátran, hangosan és látható módon" kifejezték a véleményüket. "Az Európai Bizottság mindig is arra ösztönözte az embereket, hogy ezt tegyék" - tette hozzá.

Jourová nem hiszi, hogy a bizottság által indított kötelezettségszegési eljárások érdemben segítenének. "A népnek, az embereknek kell kinyilvánítaniuk a véleményüket a jövőjükről" - hangsúlyozta.

Magyarországon igyekeznek csökkenteni a civilek befolyását

Az Eurologus tudósítása szerint a The New York Times arról kérdezte, mit szól hozzá, hogy Magyarország bevallottan illiberális demokráciát épít.

"A jelenlegi kormány szabad választások után kezdte a munkáját. Fareed Zakaria azt írta, hogy a szabad választások néha olyan rezsimeket juttatnak hatalomra, amelyek nem liberálisak. A szabad választások önmagukban nem jelentenek garanciát. A független bíróságnak is végeznie kell a dolgát" mondta, majd hozzátette: attól félek, hogy Magyarországon igyekeznek csökkenteni a civil társadalom erejét és befolyását, és igyezekeznek csökkenteni a politikai pluralizmust.

Minden oké - most még...

Az igazságügyi biztos azt is elmondta, hogy a bizottság a magyar igazságszolgáltatás függetlensége miatt is aggódik. Elismerte ugyanakkor, hogy ezt nem feltétlenül tükrözi az éppen hétfőn a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének működéséről közzétett 2017-es igazságszolgáltatási eredménytábla,

de, ez tavalyi (2016-os) adatokra alapul, és az idei adatok mást tükrözhetnek

- mondta.

A cseh biztos, aki nem kívánt elébe menni a szerdai biztosi vitának, hangsúlyozta, hogy "elérkezettnek látja az időt a magyarspecifikus kérdések megvitatására".