Az ElitMed.hu meg nem erősített információkra hivatkozva azt közölte, hogy Zombor Gábor, aki ugyan élvezi az egészségügyi szakmai szervezetek és ágazati szereplők támogatását, mégis elbukni látszik azzal a Sonkodi Balázzsal szemben, aki hosszú évek óta dolgozik Lázár János mellett, 2006-ban például ő dolgozta ki a Lázár vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat Egészséges Vásárhelyért programját.

Mint írják, Zombor a héten több ízben is olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint, ha a kormány nem támogatja az egészségügy megújítását célzó programját - amely nagyrészt a Magyar Kórház Szövetség ajánlásaira épül -, nem vállalja az ágazat további vezetését sem. Bár eddig azt erősítették, hogy a szakmai szempontokra alapozó Zombornak megvan a politikai támogatottsága tervei véghezvitelére, most mégis úgy látszik, az egyre nagyobb teret követelő, főleg gazdasági szempontokat mérlegelő Lázár-vonalnak áldozatul eshet az egészségügy is.

Az egészségügyért felelős államtitkárság kiválik az Emberi Erőforrások Minisztériumából, és önálló tárcaként működik a jövőben - legalábbis erről számoltak be az ElitMed.hu-nak többen is, egybehangzóan. Míg az immár önálló tárcavezetői poszt várományosaként felmerült Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi miniszterének neve is, mások Sonkodi Balázst hallották emlegetni politikai körökben.