Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az M4-es autópálya Abony (Kelet) és Törökszentmiklós (Nyugat) közötti szakaszának a kivitelezését (bele értve az új Tisza hidat is) tartalmazza az első felhívás. A 2x2 sávos gyorsforgalmi út hossza 18,6 kilométer. Az ajánlatok benyújtási határideje június 18.

Az M4-es folytatása Törökszentmiklóstól Püspökladányig tart, ennek a tervezését kérte a NIF. Ennek a szakasznak a hossza 65 kilométer. Az ajánlatok beadási határideje május 22.

Szintén meg kell tervezni a 83-as számú 2x2 sávos főutat Pápa és Győr között. Az első szakasz Pápától Tétig tart, a pápai repülőtér bekötésével. Ez mintegy 18 kilométer hosszú lesz. A második szakasz Téttől tart Győrig épül majd közel 18 kilométer hosszúságban. Az ajánlatokat május 24-ig várja a NIF.

A következő tender-felhívás az M0-ás autóút nyugati szakaszának a megvalósíthatósági tanulmányát kéri, a 10-es számú főúttól az M1-es autópályáig. Erre 2010-ben készült már egy tanulmányterv, ezt kell aktualizálni, illetve tovább fejleszteni. A mintegy 20 kilométeres szakaszból 5,5-9,8 kilométer zárt építési módú alagútban vezet majd. Az ajánlatok beadási határideje itt is május 24.

Végül az M8-as gyorsforgalmi útnak a Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszát tervezteti meg a NIF. Az út érinti Dunaújvárost és Dunavecsét is, a hossza 50 kilométer. Az ajánlatok beadási határideje május 29.