A parlament ma elfogadta az idei költségvetés második módosítását, amely a sebtében beterjesztett első módosítás hibáit teszi helyre. Mint az közismert, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter február 8-án kezdeményezte a 2013-as büdzsé módosítását, miszerint a magyar állam készfizető kezességet vállalt az E.On Zrt. gáztárolóinak MVM Zrt. általi megvásárlásához. A kezesség mértéke 255 milliárd forint plusz 90 milliárd forint lett volna.

Az törvényjavaslatot - kivételes sürgősségre hivatkozva - a kormány kérésére egy nap alatt fogadta el a parlament, ám az alig egyoldalas módosításba több hiba csúszott, amit a most elfogadott próbáltak reparálni. Mint kiderült, az eredeti törvényjavaslatban csak két dolgot vétett el a kormány: a kezesség összegét és a gáztározókat jelenleg birtokló cég nevét, így a kivételes sürgősséggel elfogadott kezesség semmit nem ért. A most elfogadott javaslat szerint a vevő az MVM lesz, míg az eladó(k) a E.ON Gas Storage GmbH. és az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. (E.On Zrt.) A kezesség mértékét a parlament a mostani szavazással 256 milliárd forintra csökkentette, vagyis a gáztározókért vélhetően a kormány ennyit kíván fizetni az MVM-n keresztül.

A gazdasági szempontból nem igazán védhető üzlet alapjait a kormányzati többség továbbra sem kérdőjelezte meg, így a javaslatról érdemi vita nem folyt.

A költségvetési törvényt tavaly az Országgyűlés kilencszer is módosította, amire korábban nem volt példa. Az idei költségvetés is még minden bizonnyal számos módosítás előtt áll, a kijelölt gazdasági miniszter Varga Mihály egyelőre cáfolta, hogy újabb kiigazításra lesz szükség. Piaci vélemények szerint ugyanakkor a most látható makrogazdasági pálya mentén mintegy 200 milliárd forintos kiigazításra lenne szükség annak érdekében, hogy a GDP három százaléka alatti hiányt teljesíteni tudja a kormány.