Tállai András a tárca és az önkormányzati érdek-képviseleti szövetségek találkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ha vitás kérdések lesznek, akkor elképzelhető, hogy a javaslatot újra napirendjére tűzi a kormány.

A tervezett alapvető változások között említette, hogy újraszabályozzák az állam és az önkormányzatok közötti feladatrendszert. Eszerint az államnak a közszolgáltatások megszervezésében több feladata lesz, így például az oktatásban, az egészségügyben, a hatósági ügyekben és a katasztrófavédelemben.

Mint mondta, a javaslat megteremti annak az alapját, hogy 2013. január 1-jétől új önkormányzati finanszírozási rendszert lehessen bevezetni. Ennek lényege, hogy az önkormányzatok csak olyan közszolgáltatási feladatot látnak el a jövőben, amelyhez teljes egészében megkapják a szükséges forrásokat.