A vezető papírok közül az OTP tudott legtöbbet emelkedni, a részvény 3,6 százalékkal 2321 forintig drágult, miután a az amerikai tőzsdék jelentősebb emelkedéssel nyitottak. A bankpapír napi mélypontját 2270 forinton érte el, míg a napi csúcsot a 2345 forint jelentette. A záró ár alapján egyébként újra reményekdhetnek a techniakai kereskedésben hívők is a további emelkedésben.


A Mol is növelni tudta értékét, az olajrészvény az olaj esése ellenére 2 százalékkal 9750 forintig drágult. Az olajrészvény  napot még 9600 forint környékén kezdte, azután napközben 9900 forintig is felhúzták az árát, és a nap végén is még 9850 forinton forgó papírt a záró szakaszban kötötték le.


A Magyar Telekom 571 forinton stagnált, napközben azonban ez a papír is inkább az 575 forintos sávban mozgott.

Az elmúlt napok sztár papírja a Richter 0,3 százalékkal 28 405 forintig esett. A részvénynek ez gyakorlatilag a minimum értékét jelentette. A nap elején még 29 100 forinton is forgó részvény egész nap lefelé csorgott.

A BUX így összességében 1,1 százalékkal 11 824 ponton zárt, ami mintegy 100 pontra van a napi csúcsától.
 

A kisebb részvények közül a gyenge gyorsjelentést közzétevő AAA 2,5 százalékkal 78 forintig esett. Az Állami Nyomda viszont 3 százalékkal 659 forintig menetelt.

A magyar tőzsde kisebbik bankpapírja megint szembe ment az OTP-vel, az előző napi emelkedés után pénteken 0,8 százalékkal 609 forintig esett az ára.