Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országgyűlés április 28-án fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítását, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.

Az egyszerű többséggel elfogadott törvénymódosítás kimondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek nemzeti parkokhoz tartozó földek. A zárószavazást néhány héttel korábban már egyszer el kellett halasztani a parlamentben, mert a javaslat kétharmados többséget igénylő részei nem kapták meg a szükséges támogatást. Ezután a törvényalkotási bizottság zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, hogy megteremtsék a törvényjavaslat egységét a sarkalatos rendelkezések nélkül.

Áder az Alkotmánybírósághoz fordult

Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhettek-e a természetvédelem korábban elért szintjének megőrzését szolgáló intézményi garanciákra vonatkozó szabályok, illetve, hogy a jogszerűen megkötött, hatályos szerződések e törvénnyel módosíthatók-e.

Mit mond az Ab?

Az Ab kimondta, hogy alkotmányellenes a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalap gyakorolná, mely elsődlegesen nem természetvédelmi, hanem gazdasági elvek alapján működik.

Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy - a köztársasági elnök indítványában foglaltakkal ellentétben - nem igényel kétharmados többséget az a törvénymódosítás, amelynek nyomán egyes, magántulajdonba került védett természeti területek kisajátításának határideje három évvel meghosszabbodna, továbbá megváltozna a kisajátítást kérő személye is.

Az Ab szerint nem alaptörvény-ellenes a törvénymódosításnak az a kifogásolt rendelkezése sem, amely egyes, Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.

Eltörölnék az előhaszonbérleti jogosultságot

Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön a törvényalkotási bizottság előtt elmondta: ezen két passzust tartanák meg az előterjesztésből, hangsúlyozva: egyértelműen és véglegesen eltörölnék az előhaszonbérleti jogosultságot azon szerződések esetében is, amelyeket még a korábbi földtörvény hatálya alatt kötöttek.

A testület a védett természeti területek védettségéi szintjének helyreállításáról szóló törvényen emellett változtatna is egy csütörtökön elfogadott módosító javaslatával. Eszerint a kisajátítást nem a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv köteles kezdeményezni, hanem "a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv".