"Azonnali válságintézkedésként" követelik, hogy soron kívüli gyorssegéllyel adják vissza a kivont pénzeket a felsőoktatásba, minden szakon biztosítsanak államilag finanszírozott helyeket, a felvételi ügyintézés díját vállalják át a hátrányos helyzetűektől, és tegyék lehetővé, hogy sorrendváltoztatáskor új szakokat is megjelölhessenek a felvételizők. Ha kormányzat február 8-án délig nem teljesíti követeléseiket, utcára vonulnak. Az ELTE-n megfogalmazott dokumentumban megállapították, hogy "a kormány nem teljesítette a hallgatók követeléseit, a válság tovább mélyült. A híresztelésekkel ellentétben semmi sem teljesült a hallgatók által elfogadott hat pontból, a kormány több egyetemet csőd közeli helyzetbe juttatott". Sérelmezik, hogy a kancellárok kinevezése korlátozza az egyetemi autonómiát, a forráskivonások miatt további tanárokat bocsáthatnak el és szakok szűnhetnek meg.

A kormány nem kezdett érdemi érdekegyeztetésbe, erre a fórumra sem jöttek el képviselői - mondta el Gács Anna, az Oktatói Hálózat képviseletében. Megemlítette, hogy amíg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a közelmúltban mintegy 100 millió forintos plusztámogatást kapott, addig milliárdokat vontak ki a felsőoktatásból. A fórum résztvevői megállapították, hogy a HaHa hatpontos petíciójában követeltek nem teljesültek. A dokumentumban decemberben követelték a keretszámok "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe. A HaHa fórumán további követelésként került szóba, hogy a kormány a továbbiakban a december 17-én alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal (OFEF) tárgyaljon, amelynek tagjai a Magyar Rektori Konferencia, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a pedagógus szakszervezetek és a HÖOK. Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a rendezvény vendégeként "a hat pont továbbra is érvényes aktualitását2 hangsúlyozta, amelyekről külön egyeztetést kezdeményeztek a kormányzattal, és hosszú távú egyeztetési folyamatra kaptak ígéretet. A HÖOK is támogatja, hogy az OFEF-fel tárgyaljon a továbbiakban a kormányzat - tette hozzá. Mindeközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közölte az MTI-vel, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a HÖOK elnökségével, utóbbi ma ül össze - értesült a Napi Gazdaság. Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja az MTI-hez eljuttatott közleményében a rendezvényt engedély nélkülinek nevezte, mert a szervezők közül senki sem kért engedélyt a fórum megtartására.

Nem sokkal a rendezvény után Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta, a kormány komoly forrásokat szán a felsőoktatásra. Az európai uniós forrásokból pedig csak ebben az évben 70, plusz még 10 milliárd forintos összeg jut majd a felsőoktatásnak. Szerinte a felsőoktatás kiemelt területe a társadalomnak, ezért a kormány szűk költségvetési mozgásterében is mindent megtesz, hogy ne csak a működőképességet, hanem a fejlődés lehetőségét is biztosítsa ,dolgoznak egy olyan rendeleten, amely hosszútávon rendezi a felsőoktatás finanszírozását. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy meglepték a december elején kezdődött hallgatói tiltakozások, és annak módszerei "nem érintették jól", de a kormány határozott szándéka, hogy megegyezzen a hallgatókkal, ehhez azonban a másik félnek is engednie kell. Arra számít, hogy a "kölcsönös bölcsesség itt is győzni fog" és a hallgatók megértik, hogy az egész átalakítás értük történik. Arra a kérdésre, kitartanak-e amellett, hogy 16 szakon nem indul államilag támogatott képzés, az államtitkár azt mondta, információi szerint a kormány álláspontja ez ügyben változatlan, de a tárgyalásokon bármi történhet. A pedagógusképzés viszont mindig államilag finanszírozott lesz - mondta Hoffmann Rózsa, kiemelve, hogy a kormány döntése értelmében a pedagógusképzésben részt vevők külön ösztöndíjat is kaphatnak. Az államtitkár kiemelte: oda is el kell jutni, hogy visszacsábítsák azokat, akik elhagyták a pályát.