Idén az év közepéig mintegy 500 milliárd forint értékben jelennek meg új pályázatok, és a fejlesztési források odaítélését az év végéig befejezik, a túlvállalásokkal együtt - közölte az európai uniós fejlesztések nyílt napján a helyettes államtitkár.

Megjegyezte: operatív programonként eltérő mértékű a túlvállalás lehetősége, átlagosan 10 százalék.

A programok sikeres megvalósításáért felgyorsították a projektmenedzsmenti folyamatot, a gazdaságfejlesztési és regionális operatív programoknak van a legnagyobb forráslekötési arányuk, a Közlekedési Operatív Program, az Környezet- és Energia Operatív Program, valamint az Államreform Operatív Program esetében további gyorsítás szükséges a megvalósításnál. A gyorsításra azért van szükség, hogy az ország a fejlesztéspolitikában képes legyen tartani azt a célt, hogy minden uniós forrást felhasználjon - mondta a helyettes államtitkár.

A 2014-2020-as uniós fejlesztési periódussal kapcsolatban Csepreghy Nándor rámutatott arra, hogy a jövőben rendelkezésre álló keretösszegről megszületett a megállapodás. Magyarország annak ellenére, hogy az Európai Unió összbüdzséje csökkent, olyan eredményt tudott elérni, hogy egy magyar lakosra vetítve 660 ezerről 712 ezer forintra nő a támogatás.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a jelenlegi időszak tapasztalatai alapján akkor van lehetőség a gazdaságpolitikai célokat érdemi támogatására, ha a forrásokat koncentráltan használja fel az ország, ezért a keretösszeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, 40 százalékát ágazati fejlesztésre különítik el. Erről folynak az egyeztetések az Európai Bizottsággal, és ha a forrásfelhasználás az EU 2020 stratégia célkitűzéseit támogatja, akkor a bizottság jóváhagyja az operatív programokat.

A magyar kormány fejlesztéspolitikai konzultációt is kezdeményez a gazdasági élet meghatározó szereplőivel, egy-egy szakma képviselőivel, illetve a lakosság egészével. A partnerségi egyeztetés várhatóan áprilisban kezdődik, és nyár végéig tart - mondta a helyettes államtitkár.

Megjegyezte: elméletileg a 2014-től kezdődő európai uniós fejlesztési ciklusra az idén akkor lehet kiírni pályázatokat uniós forrásból, ha a bizottság akkreditálja a magyar operatív programokat, illetve az akkreditáció előtt is el lehet indítani az operatív programokat, de csak a hazai költségvetés terhére.