A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Úttörő jellegű volt a 2007-ben indult Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) kidolgozásakor a 33 leghátrányosabb helyzetű (lhh) kistérség számára kidogozott, területi alapú fejlesztéspolitikát megvalósító komplex program kidolgozása − mondta a Napi Gazdaságnak Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese. A programot az unió is best practice-ként tartja számon, sőt a következő, 2014 utáni tervezés során egyenesen ösztönzi a hasonló programok tagállami kidolgozását. Az alapötlet az volt, hogy a forrásokhoz csak korlátozottan hozzáférő térségek számára több uniós alapból − így az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásaiból − elkülönítsenek egy 80-90 milliárd forintos keretet, amelyet csak e térségek, helyi igények alapján felhasználható fejlesztéseihez dedikáltak. Korábban ugyanis pusztán a források meghirdetése nem volt elég ahhoz, hogy programokat tervezzenek és meginduljon a forrásszerzés. Az országos pályázatokon az lhh-s térségbeli fejlesztés pluszpontozása csak az elbírálást bonyolította volna.

Hosszabb távú pozitív hatás

Azt mindenképp javára kell írni a programnak, hogy együttműködésre késztették a kistérségekben működő állami és önkormányzati tanácsadó hálózatokat, helyi szereplőket − véli Heil, aki szerint ha az itt megvalósított programokhoz a szabad vállalkozási zónák révén speciális adókedvezményeket is társítanak a jövőben, hosszabb távon mindenképp érdemi pozitív hatása lehet a foglalkoztatásra is. Egy, a neve elhallgatását kérő, az lhh-programokon korábban dolgozó szakértő szerint ugyanis az lhh minden előnye ellenére − a humán infrastruktúra hosszabb távú fejlesztése − kevéssé voltak alkalmasak a foglalkoztatás bővítésére, és a források csak lassítani tudták a leszakadást.

A program indulása előtt a 33 érintett térségben az országos átlaghoz képest az egy főre jutó uniós támogatás kétharmada jutott el, míg mostanra ez már meghaladja az átlagot. A program kezdeti éveiben arra is fokozottan ügyeltek a projektek befogadásakor, hogy országosan minden kistérségben emelkedjen a fajlagos támogatás, sőt arra is, hogy kistérségen belül is kiegyenlített legyen a forrásfelhasználás, csökkenjenek a belső különbségek, és a térségközpontok ne szívják el a támogatásokat a kisebb településektől. A megvalósításnál azonban gondot okozott, hogy időben jelentősen elhúzódott a pályázatok kiírása, ahogyan az is, hogy a helyi igények, érdekek érvényesítését, főleg a több operatív program forrásait felhasználó komplex pályázatoknál, csak hosszas egyeztetésekkel lehetett elérni a pályázatok tervezéséért felelős fővárosi irányító hatóságokkal. Épp ezért lenne a szakértő szerint komoly gond, és járna a források 5-10 százalékát kitevő integrált programok sikeres megvalósítása esélyének csökkenésével, ha a jövőben a tárcákhoz kerülnek az irányító hatóságok. A szakértő szerint fontos lenne, hogy összeérjen a támogatáspolitika és a szabad vállalkozási zónák kedvezményrendszere, illetve az is, hogy a jelenlegi tapasztalatok beépítésével folytassák a programot.

Nem sikerült az összehangolás

Heil szerint magát az ÚMFT-t is pár százalékos gazdasági növekedés elérésére tervezték, épp ezért ésszerűtlen lenne két recessziós év után érezhető gazdasági növekedést számon kérni az lhh-s térségeken. A programszakértő további hibának tartotta, hogy annak idején az Új Magyarország vidékfejlesztési programból (ÚMVP) finanszírozott Leader-programok tervezésekor kevéssé sikerült összehangolni a két programot − utóbbi a szociális kérdések kezelése helyett inkább infrastruktúra-fejlesztésre, falufelújításra koncentrált −, holott véleménye szerint ha a Leader megfelelően működött volna, nem is lett volna szükség az lhh-s komplex programra. Annyit azért sikerült elérnie az NFÜ-n belül működő, a kormányváltást követően 2010-ben megszüntetett lhh programirodának, hogy az érintett 33 kistérség Leader-közösségei több támogatást kapjanak. Kevéssé volt jellemző, hogy a két program megvalósításakor, a projekttervezés során egymást kiegészítő terveket készítsenek a kistérségekben, de azért volt példa olyan térségekre is, ahol a józan ész alapján megtették ezt.

A 2014 utáni fejlesztési tervezés során az EU már a vidékfejlesztésnél is ösztönzi a szociális kérdések előtérbe helyezését, illetve összehangolását a regionális, strukturális és kohéziós politikákkal. Az persze kérdéses, hogy folytatódhat-e, és ha igen, hogyan, a leghátrányosabb helyzetű térségek fejlesztése a jövőben. A következő időszak tervezését megalapozó, csaknem 300 oldalas Országos fejlesztési és területfejlesztési koncepció társadalmi vitára bocsátott változatában alig van utalás erre és egy halvány ígéret szerepel csupán az lhh-program finomhangolással való továbbvitelére. Az NFÜ-nél időközben megszüntették az lhh-s programirodát, valamint a Belügyminisztériumban a korábban ezzel foglalkozó osztályt. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként még vezetett egy lhh-s főosztályt, azonban mára alig esik szó arról, hogy létezne még ez a testület.