A front mögött mérséklődött a felmelegedés, például Franciaországban a front áthaladása után közel 10 fokkal esett vissza a hőmérséklet. A front mentén viszonylag keskenyebb sávban erősen felhős az ég, az eső, záporeső mellett villámtevékenység is előfordul - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A front előtt meleg levegő áramlik, a hőmérséklet csúcsértéke a Kárpát-medencében, a Balkán félszigeten még ma is több helyen meghaladja a 30 fokot. Nyári az idő az Égei-tenger térségében, az Appennini-félszigeten is, és a Pireneusi-félsziget déli felén, ahova a front mögötti hűvös levegő nem jutott le - írja az MTI.

Igazán kellemetlen, az ilyenkor szokásosnál több fokkal hidegebb idő továbbra is a szárazföld északi, északkeleti részén van. Finnországban, valamint Oroszország európai területén többnyire 10, néhol 5 fok közelében alakul a csúcsérték. Hétfő estig a Kárpát-medencében is mérséklődik kissé a felmelegedés, de még így is nyári időre számíthatunk, kezdetben több helyen, hétfőn főként a Dunától keletre záporral, zivatarral.

Magyarországon éjszaka nyugat felől már felszakadozik a felhőzet, főként a középső és a keleti országrészben valószínű zápor, zivatar. Hétfőn a Dunától keletre lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és elsősorban ott várható zápor, zivatar, az Alföldön heves zivatar is lehet. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. Hétfőn szélerősödés csak zivatar környezetében valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 és 30 fok között várható.