Tízmilliárdba kerül az újabb magyar űrhajós

A magyar kormány 10 milliárd forintot költ a következő három évben arra, hogy 2024-ben magyar űrhajós mehessen a világűrbe - erről az RTL Klub híradójának beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Domokos László, 2019. november 29. péntek, 07:02
Fotó: MTI/EPA - Képünk illusztráció.

A magyar űrhajós felküldése csak az egyik pillére a kormány világűrrel kapcsolatos 5 éves tervének. Szeretnének magyar műholdat fellőni, mikroműhold-flottát készíteni, és magyar tudományos és mérési eszközöket juttatni a nemzetközi űrállomásra.

Eppen az utóbbi miatt merült fel a második magyar űrhajós kiképzésének lehetősége -mondta Szijjártó Péter a csatorna kérdésére.  Körülbelül 2022 és 2024 közé tehető az az időpont, amikor a jelentős magyar technológiai hozzáadott értékkel előállított mérő- és kutatóeszközök felkerülnek a nemzetközi űrállomásra. Jogosan azt szeretnénk, ha egy magyar űrhajós kezdené a vizsgálati folyamatokat ezekkel a magyar eszközökkel - fogalmazott a miniszter.

A projektben azért Oroszországgal működnek együtt, mert jelenleg egyedül ők tudják feljuttatni a magyar űrhajóst az űrállomásra. Legfeljebb négy űrhajóst képeznek ki, közülük választják ki azt, aki feljuthat az űrállomásra. Kiképzésük 3 évig tart és 7-10 milliárd forintba kerül majd.

Szijjártó Péter korábban arról is beszélt, hogy Magyarország jövőre ünnepli az első, 1980-ban végrehajtott magyar űrrepülés évfordulóját, amelynek alkalmából Budapest űrkutatási konferenciának ad otthont.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

halacska40, 2019.11.29 10:49

@lauda: Mondjuk ez nem jó ötlet,mert örülnél neki:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2019.11.29 10:47

@lauda: Ne legyél szemtelen,mert seggbeqratlak a Krixel:)) Vén köcsög.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.11.29 10:31

@halacska40: Te itt a földön is csak egy kis pondró ,genetikai hulladék vagy !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2019.11.29 10:07

@lauda: Kéredszkedjél fel vele,mint stoppos. Jó leszel űrszemétnek:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.11.29 10:05

Nem értem ezeket a huhogókat !!! Nem ultizni megy , hanem tudományos kísérleteket munkát végez !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html