Mike Pompeo amerikai külügyminiszter magyarországi és szlovákiai látogatásának alkalmából a szaktárca egy közleményt adott ki, melyben megemlítik, hogy a látogatásra a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulóján kerül sor, amikor a közép-európaiak visszaszerezték szabadságukat és szuverenitásukat, a nyugati demokráciák útjára léptek, és ezt a NATO- és EU-csatlakozással is megerősítették.

A közlemény szerint az Egyesült Államok elkötelezett az iránt, hogy mélyítse diplomáciai, katonai, kereskedelmi és kulturális együttműködését Közép-Európával annak érdekében, hogy erősítse a régió kapcsolatait a Nyugattal, miközben Oroszország és Kína felől egyre nagyobb nyomásnak van kitéve a térség.

Az amerikai tárca hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok elvárja szövetségeseitől, hogy járuljanak hozzá védelmi képességeik megerősítéséhez és Magyarországot is és Szlovákiát is arra ösztönzik, hogy továbbra is tegyenek lépéseket ezen célok teljesítése érdekében. Vagyis mindkét országtól hiteles terveket szeretnének látni arra, hogy a GDP két százalékát védelmi kiadásokra fordítsák, aminek húsz százalékát 2024-ig az eszközbeszerzések teszik ki.

A közlemény kiemeli, hogy az Egyesült Államok, Magyarország, Szlovákia és minden NATO-szövetséges közös érdeke a gyarapodó, stabil és demokratikus Ukrajna, amely a NATO-tagság elérésében is elkötelezett.

Elismeréssel szól Magyarország és Szlovákia a koszovói, afganisztáni és iraki szerepvállalásról, illetve megemlíti, hogy az USA a két országgal kétoldalú védelmi együttműködési megállapodáson is dolgozik a kölcsönös biztonság megerősítése érdekében.

"A szövetségeseinket szövetségesként kezeljük, és elvárjuk tőlük, hogy betartsák vállalásaikat, Mint a NATO, az EBESZ és más transzatlanti intézmények tagjai, kormányaink arra esküdtek fel, hogy fáradhatatlanul dolgozzanak állampolgáraink szabadságának biztosításáért. A demokráciák a legerősebb szövetségeseink, az élénk civil társadalom és a szabad média a plurális demokrácia sarokkövei" - olvasható a közleményben.

Csereprogramokkal erősítik az amerikai-magyar kapcsolatokat

Az amerikai külügyi tárca közleménye szerint a látogatás során új kezdeményezéseket is bejelentenek, amelyek megerősítik az Egyesült Államok elköteleződését a közép-európai régió iránt. Eszerint az amerikai kormány által finanszírozott akadémiai és szakmai csereprogramokon keresztül erősítik az amerikai-magyar kapcsolatokat, egyebek mellett a 2019-20-as tanévtől Magyarország is csatlakozik a Future Leaders Exchange Programhoz (FLEX), amely magyar középiskolásoknak biztosít egyéves amerikai ösztöndíjat.

Az USA erősíti a független helyi média támogatását is mind a négy visegrádi országban, ebben szintén amerikai szakmai csereprogramokra helyezik a hangsúlyt.

Az ország az egész közép-európai régióban növeli a támogatását a korrupció elleni fellépésekben, beleértve a bűnüldözési együttműködést és az oknyomozó újságírás támogatását, hogy tanulmányozzák a regionális korrupció és az orosz, illetve kínai befolyás átfedését.

Lépéseket az energiabiztonság erősítése érdekében

Magyarország és Szlovákia több száz amerikai vállalatnak ad otthont, ezért az Egyesült Államok stabil működési, kiszámítható jogi környezetet szorgalmaz, amelyek a közép-európaiak és amerikaiak számára is egyenlő esélyeket biztosítanak.

A közlemény kitér az energiabiztonság megerősítésére is a két országgal kapcsolatban, megemlítve, hogy a Krk-szigeti cseppfolyós földgázterminál közvetlenül hozzájárul ehhez. Ugyanakkor az USA arra ösztönzi Magyarországot és Szlovákiát is, hogy álljanak ki a régió nagyobb energiabiztonsága mellett és lépjenek fel az Északi Áramlat 2 és a Török Áramlat gázvezetékekkel szemben.