A 16 214 kilométernyi borzalmas vidéki útból 430-at újítanak fel idén

A kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. Idén a Modern Falu Program révén várják, hogy 163 településen 430 kilométernyi utat újítanak meg - hangzik a kormány válasza, csak épp a Magyar Közút besorolása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van baj.
Szabó Dániel, 2019. július 5. péntek, 20:55
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

"2013 óta - a Magyar Közút Zrt. hivatalos felmérései alapján - folyamatos romlás tapasztalható a mellék- és főútvonal hálózat kapcsán. 2013-ban a teljes kiépített úthálózatból egy 15 025 kilométer hosszú szakasz kapta a rossz minőségű besorolást. Ez a szám, számomra teljesen elképesztő módon nem, hogy csökkent volna, de 2018-ra 16 214 kilométerre nőtt - ismertette a statisztikai adatokat, az LMP-s Keresztesi Lóránt írásbeli kérdésében, melyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez intézett. Az iránt érdeklődött, hogy a - szerinte - borzalmas vidéki úthálózat felújítása mikor történhet meg.

A miniszter helyett reagáló Cseresnyés Péter államtitkár szerint a rossz úthálózat alapja a "2010 előtt felhalmozott évtizedes karbantartási elmaradást kell ledolgozni." Válaszában pedig azzal is érvel, hogy már akkor megkezdte a második Orbán-kormány a fejlesztéseket, de 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forintot tesz ki.

"A kifejezetten a kistelepülésekre koncentráló Magyar Falu Program keretében pedig éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre útfelújítások kivitelezésére. A 2019-ben meginduló első ütemben 163 helyszínen, közel 430 kilométer úthosszon kezdődik meg a felújítási munka. A második ütem előkészítésére az idei költségvetésben 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A Magyar Falu Programon kívül a hazai finanszírozású Komplex Útfelújítási Programban és a folyamatban lévő, uniós finanszírozású  Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében csak tavaly több mint 1000 kilométernyi útszakasz újult meg" - írja még válaszában az államtitkár.

Viszont Keresztes a kérdésében éppen azt kifogásolja, hogy a Magyar Falu Program tervezetében szereplő 430 kilométeres hossz kisebb, mint az éves amortizáció mértéke. Az általa ismertetett statisztikából kiolvasható, hogy csak tavalyról idénre 1 189 kilométernyivel nőtt a rossz besorolást kapott útszakaszok hossza.

Cseresnyés emellett még azt is felhozza, hogy a jövő évi költségvetés tervezete szerint a közúthálózat fenntartására és működtetésére 94 milliárd forint állhat rendelkezésre 2020-ban.

Budapesten egyébként - az önkormányzati választásra fordulva - a földutak leaszfaltozásába kezdtek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2019.07.06 17:27

@rigolya: Te olyan sötét vagy , azért nincs szükséged villamos energiára !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.07.06 15:26

@lauda: ???

Paks II
BP-Belgrád vasútvonal
Bármilyen beruházás Magyarországon

Ki fizette, balfék?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.07.06 14:43

@rigolya: Ja... De az Orbán kormány fizette ki !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.07.06 12:50

@lauda: Néhány száz km autópálya épült.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.07.06 09:37

Miért !!?? A komcsi ballibek alatt mi is újult meg ??? Ők csak az állam adósságot tudták felpörgetni !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html