A vádirati tényállás szerint a fideszes képviselő Mengyi Roland és társai 2015. év tavaszán elhatározták, hogy elérik azt, hogy a közeljövőben szociális szövetkezetek számára Európai Uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen - valós teljesítés nélkül - saját maguk megszerezzék.

Mengyi Roland a pályázati pénzből történő részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik. E tárgykörben a vádlottak többször egyeztettek - olvasható a közleményben. Mengyi Roland társaival az egyik találkozójukon azt közölte, hogy 5 millió forintot kell fizetniük a döntéshozónak ahhoz, hogy hivatalos útra terelődjön a pályázat, míg további 5 millió forintot a pályázat kiírásáért. Az érintettek összegyűjtötték az első részletként kért 5 millió forintot, melyet Mengyi Roland barátjának juttattak el.

A vádlottak célja a pályázatok benyújtásával az volt, hogy a pályázaton elnyerhető teljes összeghez hozzájussanak. A vádlottak a pályázati célok megvalósítására alkalmas, annak megfelelő tevékenységeket nem szándékoztak végezni. Megállapodásuk szerint ezek helyett csupán a csalás lelepleződésének veszélyét csökkentő, látszólagos tevékenységeket végeztek volna el.

A vádlottak a szövetkezeti pályázatok útján összesen 499.996.391 forint költségvetési támogatást kíséreltek megszerezni. A pályázatokat - a befogadási feltételek nem teljesítése, illetve a pályázati kérelmek formai hibái miatt - végül elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett.

A Mengyi Roland országgyűlési képviselő terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele - a halmazati szabályok szerint - 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség Mengyi Roland társait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

Polt Péter legfőbb ügyész indítványára az országgyűlési képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés 2016. szeptember 12-én felfüggesztette, majd a Központi Nyomozó Főügyészség Mengyi Rolandot 2016. október 10-én hallgatta ki gyanúsítottként.