Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

A Budaörsi Járási Ügyészség szerdán az MTI-hez is eljuttatott közleményében közölte, hogy vádat emeltek G. L. és tíz társa ellen. A közlemény szerint G. L.-t mint elsőrendű vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban - szintén társtettesként - elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.

Felidézték: G. L. 1993 és 1999 között elhatározta, hogy mocsai ingatlanait áram-, víz- és gázszolgáltatással történő ellátása érdekében egyedül, majd 2000-től egy társával illegális bekötések révén szerzi meg szabálytalanul az áramot, a vizet és a gázt. Ennek megfelelően, a közműveket az ingatlanra beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki. Az ügyészségi közlemény szerint mások is tudtak az illegális bekötésekről, és részt is vettek a méretlen vételezésben.

A sértett közműszolgáltatók felé a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett "nulla" közeli óraállások alapján éveken át csak minimális összeget fizettek.

G. L. a mocsai és tatai ingatlanok tekintetében összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

A legsúlyosabb cselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, a halmazati szabályokra is figyelemmel a büntetési tételkeret két évtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés - olvasható az ügyészségi közleményben.

Tavaly áprilisban a Budaörsi Járásbíróság zár alá vételt rendelt el az ingatlanok egy részére Galambos Lajos és társai ügyében.