A vádirat szerint a vádlott 2012. március 15-én a Bank Center budapesti, Szabadság téri épületében arra próbálta kényszeríteni az ott szolgálatban lévő biztonsági őröket, hogy azonnal intézkedjenek annak érdekében, hogy a nála lévő petíciót a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valamely vezető beosztású képviselője a helyszínen átvegye tőle.

Egy be nem jelentett, több mint 100 fős rendezvény vezetőjeként követelésének a szomszédos MTV-székház közismert ostromára utaló fenyegetésekkel próbált meg érvényt szerezni, miközben a tömegben ismeretlenek petárdát robbantottak, és egy fáklyát is eldobtak.

A cselekményeknek végül a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit kényszerítés bűntettének kísérletével vádolja, amely miatt a bíróság akár három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat - közölték.

Toroczkai László, a HVIM vezetője 2012. március 15-én több mint száz társával bement az V. kerületi Bank Centerbe, ahol petíciót akartak átadni az IMF képviselőjének. Vitatkoztak a portaszolgálattal, miután közölték velük, hogy a nemzeti ünnepen üres az épület, majd többen a futballmeccsekről ismert pirotechnikai fáklyákat égettek, és távoztak az épületből. Ezután átvonultak a volt MTV-székházhoz, ahol egyebek mellett kitűztek egy nemzetiszínű lobogót, egy árpádsávos zászlót és a HVIM zászlaját is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság akkor azt közölte, hogy tíz embert azonosítottak azok közül, akik a Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, ezért velük szemben garázdaság miatt indult eljárás. 2012 júniusában erről azt közölte a rendőrség: a büntetőeljárás folyamatban van ismeretlen tettes ellen; ugyanekkor kezdeményeztek vádemelést Toroczkai László ellen.