A vadászok az évnek ebben az időszakában nagy energiákat fordítanak a vetések őrzésére, kiemelten a kukorica esetében jelentkező vaddisznó túráskár megelőzésére, ez törvényi kötelezettségük is. A jelenlegi járványügyi intézkedések egyelőre lehetővé teszik a vadászok szabad mozgását, valamint az egyéni vadászati tevékenység folytatását, de a vadkárelhárítások megtervezése, megszervezése, illetve hatékony kivitelezése valójában csak a gazdákkal közös munka eredményeként valósulhat meg. Ehhez a felek között folyamatos és oda-vissza működő kommunikációra, élő kapcsolatra van szükség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) szerint.

A szervezetek hangsúlyozzák: a vadászatra jogosult a károk megelőzése érdekében köteles a földhasználók számára elérhető módon a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartót megadni. Ahol ez a személy esetleg még nem ismert, ott az adott vadgazdálkodási egység vezetőjét megkeresve szükséges tisztázni, hogy vadkár témában kihez fordulhat a földhasználó.

A NAK és a az OMVV kéri, hogy a gazdák időben jelezzék a vadászatra jogosultak felé a tervezett vetésszerkezetet, annak érdekében, hogy a vadászatra jogosult is tisztában legyen a vadkárral potenciálisan érintett területek elhelyezkedéséről, hogy a vadkárelhárító tevékenységének fókuszába a vadkárveszélynek leginkább kitett területek kerülhessenek.

A károkozás csökkentése érdekében a föld használójának többek között jogszabályi kötelezettsége: közvetlenül az erdősült terület mellett található mezőgazdasági tábla esetén gondoskodnia kell arról, hogy az erdősült terület szélétől legalább 5 méter szélességben olyan mezőgazdasági kultúrát termesszenek, amely magassága alapján lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát.

A kamara és a védegylet kéri, hogy a vadgazdálkodók és a gazdák, a vetés napjától kezdődően egészen a kukorica kelését követő hétig, naponta ellenőrizzék területeiket és haladéktalanul jelezzék egymásnak, ha károsítást észlelnek. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi világjárvány negatív gazdasági hatása a hazai vadgazdálkodást sem kerüli el, és ennek következtében a vadászatra jogosultaknak finanszírozási gondjaik adódhatnak, a vadkárok megelőzése különösen fontos, és mindkét fél saját érdeke a fokozottabb együttműködés - hangsúlyozzák a szervezetek.