Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter idei vagyonbevallásában továbbra is szerepel egy egyedi kifizetés: a miniszter találmányi hasznosítási díjat kap a Mobilsign Kft.-től egy digitális aláírással kapcsolatos találmány alapján - derül ki a 24.hu összefoglalójából. Ez 2017-ben még csak 25 millió forintot hozott a konyhájára, míg tavaly 42,7 milliót. Takarékbetétben a tavalyi 691 ezer forint helyett immár 39,3 milliót tart. Ingatlanvagyona nem változott. Az Index kiszúrta, hogy az iPhone 5s helyett már egy iPhone X-et használ az Országgyűlés jóvoltából, viszont elvették tőle az iPad minit.

A legfőbb méltóságok

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az év végére növelte megtakarításait: 2019-es vagyonnyilatkozata szerint 1 millió 395 ezer forintnyi banki tőkével rendelkezik. Eközben feleségével közös hitele tovább csökkent, már csupán 3,5 millió forinttal tartoznak. Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke vagyonában nincs változás: megmaradt szigetszentmiklósi háza és Skodája is. Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke 69,5 millió forint.

Kütyügyűjteménye van a kancelláraminiszternek

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter 1,1 milliós bankszámlája 5 milliósra hízott, viszont több mint 120 ezer svájci frankos hitele nem változott. Ingatlanvagyona változatlanul egy XI. kerületi 95 és egy szintén kerületi 52 négyzetméteres lakás. Autója nem volt és most sincs. Az Index nála egész kütyügyűjteményt talált: két iPhone, egy iPad, egy navi, egy Dell notebook, egy SID800 RSA biztonsági token és két SIM-kártya van nála parlamenti juttatásként.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes továbbra is két II. kerületi ingatlan felét és egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, továbbá antik bútorokat születésétől fogva - emelte ki az MTI. A fideszes politikus 4 millió forintot tart készpénzben és 1,5 milliós banki megtakarítása van.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter akárcsak korábban jelenleg is két budapesti és két karcagi ingatlant tudhat magáénak részben vagy egészen és nincs autója. Pénzügyi vagyona 1,1 milliónyi kincstárjegy, 2,5 milliónyi kötvény és 3,2 milliónyi befektetési jegy. Tartozása 3,7 millió forintról 211 ezer forintra csökkent egy év alatt.

Traktora is van a Jobbik elnökének

Tóth Bertalannak, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének 36 millió forintnyi nagyrészt euróban tartott megtakarítása van, ami néhány millió forinttal gyarapodott egy év alatt, hiteltartozása egymillió forintról 500 ezer forintra apadt. Két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.

Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlanja van, a legtöbb a Heves megyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, valamint szántók és egy gyümölcsös. Van egy MTZ traktora is. Az ellenzéki politikusnak továbbra sincs megtakarítása, ugyanakkor több mint másfél millió forintos lakáshitellel rendelkezik, miközben 3 millió forint tartozása van egy magánszeméllyel szemben. Mindként kintlévősége félmillió forinttal csökkent az elmúlt egy évben.

Gyurcsány görgős széket kapott

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének ingatlanvagyona nem változott (Pápán van egy lakása, Kötcsén háza), autója nincs, értékpapírban viszont 605 millió helyett már 659 milliója van - emelte ki az Index. A kötcsei ház megvételéhez felvett 59 milliós bankhitelét 58 millióra faragta le. Jövedelme 2017-ben 227, tavaly 298 millió forint volt, egyetlen cége továbbra is az Altus Portfolió Kft. Sneider Tamáshoz hasonlóan Gyurcsány is beírta a nyilatkozatba a parlamenttől kapott görgős széket, szekrényt, sőt, még egy lamináló gépet is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csaknem 1,9 millió forintra növelte értékpapírjait, biztosítási eszközlapjainak értéke meghaladta a 734 ezer forintot. Német Szilárd csepeli politikus-államtitkár pénze 3,3 millióról 5,4 millióra nőtt, a hitelkártya-tartozása 660 ezerről 272 ezerre csökkent. Ingatlanvagyona továbbra is egy ház fele, egy másik ház negyede és egy gyümölcsös negyede Csepelen.

Lázár Jánosnak luxusautó-gyűjteménye van

Lázár János volt miniszter vagyoni helyzetének részletes leírása meghaladja egy rövid összefoglaló kereteit. Havi bevételei között az Index összesítése szerint nemcsak egymilliós képviselői javadalmazását, hanem földbérleti díjakat, osztalékokat, valamint bérleti díjat is megnevezett. Így "időszakos, eseti" pluszjövedelme a közlés szerint 14,5 millió forintra rúg. Ezenfelül csaknem 1,3 millió forintot keres kormánybiztosként is, "erdőgazdálkodóként" pedig további "egyszeri" jövedelmet sorolt fel, az összeget nem jelölve.

Az egykori hódmezővásárhelyi polgármesternek a 2016-os vagyonnyilatkozatában még nem volt autója, a 2017-esben lett egy Mercedes V-osztályú autója, a 2018-as elsőben pedig megjelent egy Land Rover Defender is. A kocsiparkot tavaly májusra egy 5-ös BMW-vel bővítette. Ez a mostani bevallásban is ekként szerepel.

Kósa takarékosan gazdálkodik

Kósa Lajos fideszes képviselő, szintén volt miniszter vagyonnyilatkozatából ítélve 2017 óta mindössze annyi történt vagyon helyzetében, hogy 2-2 millióval csökkentette a pénzintézetek, illetve magánszemélyek felé fennálló tartozását.

Hadházy Ákos független képviselő az Origo összesítése szerint tulajdonosa egy 5000 négyzetméteres fácánkerti szőlősnek. Felerészben tulajdonosa egy 160 négyzetméteres szekszárdi lakóháznak.1,1 millió forintos megtakarítása van, valamint 25 millió forintos tartozása. Felerészben tulajdonosa a Hadház-Vet Kft.-nek.

Szél Bernadett szintén független képviselő az előző két évhez hasonlóan résztulajdonos egy budakeszi családi házban, és az övé egy pátyi ingatlan is. A politikus 2 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, autója, megtakarítása, gazdasági érdekeltsége nincs.