A vagyonosodási vizsgálat az szja-bevallás utólagos ellenőrzését jelöli. Ilyenkor a NAV becsléssel állítja fel a magánszemély vagyonmérlegét. Ezt hívja a köznyelv vagyonosodási vizsgálatnak - 2016 eleje óta pedig csak akkor indítható, ha egy nyomozó hatóság bűncselekmény miatt nyomoz valaki ellen.

Minden másnál egyszerűbb volt ezzel a módszerrel elkapni az adócsalókat. Sok esetben például az eltitkolt jövedelmek külföldi forrásait próbálta az ellenőrzés a hagyományos módszerekkel felderíteni, előre tudhatóan sikertelenül - mondta Michnai Attila, vagyonosodási ügyekre specializálódott adószakértő a portálnak.

Korábbi NAV-os információk alapján tudható, hogy 2015 novemberéig abban az évben 1100 eljárást indított az adóhivatal. A vizsgálatok 900 esetben bizonyultak indokoltnak, így 19,5 milliárd forintos bevételt hoztak az államkasszának. Ez vizsgálatonként átlagban tehát 22 millió forintot jelentett.

Az adószakértő elmondta: mindezek ellenére sok ügyfél keresi fel, leginkább a nem feltétlenül hagyományos utakon szerzett jövedelmeik legalizálása miatt. Szerinte nem árt óvatosnak lenni, mert amilyen hirtelen megszüntette a kormány az adóhivatal kezében legeredményesebbnek mondható vizsgálati módszert, legalább olyan ütemben és gyorsasággal fogja azt visszahozni egy másik kormányváltás idején - írta a Zoom.hu.

Címlapkép forrása: Pixabay.