Vajon mivel került be Magyarország a külföldi médiába?

Az európai migrációs válságnak nemcsak a tüneteit kell kezelni, hanem komolyan és fenntartható módon fel kell lépni a szabad társadalmak megteremtése érdekében, amelyben az emberek meg akarnak maradni, és ahol piacgazdaság, tulajdonjog, jogállamiság, sajtószabadság, független bíróság és felelős demokratikus folyamatok vannak - írta Steve Hilton a The New York Times című amerikai napilap online kiadásában megjelent vendégkommentárjában.
MTI, 2015. szeptember 11. péntek, 16:55
Fotó: Reuters

David Cameron brit miniszterelnök magyar származású volt tanácsadója, a Crowdpac politikai adattechnológiai cég alapító vezérigazgatója szerint Washingtonnak szerinte most van lehetősége arra, hogy kijelentse: "Erkölcsi felelősségünk segíteni. Ezért az Egyesült Államok ugyanannyi menekültet fogad be, mint Európa: nem csupán ezreket, hanem százezreket.

Hilton rámutatott, hogy "finoman szólva igazságtalan Magyarországot elítélni a migránsokkal szembeni érzéketlen - sőt, rasszista - bánásmódért, amikor az elítélőnek messze nagyobb a felelőssége a válságért." "Igen, Amerika, rólad beszélek" - tette hozzá a Ki a felelős a menekültekért? című írásában.

Hangsúlyozta: lehetetlen figyelmen kívül hagyni azt, hogy milyen hatással van az amerikai külpolitika Európára. Elutasította azt az amerikai szakértői véleményt, amely szerint a helyzetért "nagyobbrészt Európa felelős", és kitért rá, hogy Irak megszállása - amelyért jórészt Amerika tehető felelőssé - az instabilitás és a vetélkedés korszakát indította el a térségben, ahol államokat dönt össze és vallási konfliktusokat szít. Emlékeztetett rá, hogy Szíriában, ahol az európai vezetőkkel szemben az Egyesült Államok nem akart beavatkozni az Aszad-rezsim ellen, ennek következtében elhúzódó polgárháború és egy olyan törvények nélküli terület alakult ki, amelyet kihasználnak az Iszlám Állam terrorszervezet "beteg fanatikusai", ami elüldözött emberek millióinak özönét eredményezte.

"A táborok rettegése"

A francia balliberális Le Monde A táborok rettegése a szerb-magyar határon, a szögesdrót mögött címmel közölt terjedelmes tudósítást honlapján. A napilap szerint az érkező menekülteket a röszkei gyűjtőponton egy szeméttel teli szántóföld fogadja, majd kamerák tömege szegeződik a kontinentális nyártól és a tűző naptól kitikkadt, a porban ülve várakozó több száz migránsra, akiket rendőrök gyűrűje fog körül.

Rendszeresen buszok érkeznek és "leírhatatlan káoszban" elvisznek néhány tucat embert, a rendőrök magyarul kiabálnak olyan szavakat, amelyeket csak ők maguk értenek, és próbálják sorba állítani az embereket, ami még soha nem sikerült. A lap szerint az osztrák határ megnyitása óta a Keleti pályaudvaron javult a helyzet, de a kerítéssel körbevett regisztrációs helyeken nem, ezért "a migránsok többsége megpróbálja mindenáron elkerülni ezeket a táborokat, a hosszú út alatt régóta elvesztették minden bizalmukat a rendőrségben, és miután a legrosszabbal is szembesültek, nem hajlandók napokat eltölteni bizonytalan várakozásban", ezért gyalog indulnak az osztrák határ felé vagy Budapestre, ahonnan rendszeresen indulnak Bécsbe vonatok.

"A leterhelt Magyarország"

A szintén francia, konzervatív Le Figaro A leterhelt Magyarország a válsághelyzet kihirdetését tervezi címmel közölt tudósítást, amelyben idézett egy magyar rendőrt, aki szerint "mindenütt káosz van". A hónap eleje óta 22 ezren lépték át a magyar határt azzal a céllal, hogy Nyugat-Európába menjenek tovább, s Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere szerint nem látni a tömeg végét, mert Angela Merkel "bátorítása" óta minden nap egyre többen érkeznek.

A tudósító, Stéphane Kovacs megjegyezte, hogy a kerítés építése is felgyorsult a határon, miután "a hét elején a védelmi miniszternek le kellett lemondania, amiért a munkák nem haladtak olyan gyorsan, ahogy az Orbán Viktornak megfelelt volna, azóta fogvatatartottakat is kivezényeltek dolgozni rendőri felügyelet alatt". Eközben Ausztria is kezd túlterhelt lenni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tibor1980, 2015.09.12 19:32

Erről nem beszél a sajtó, hogy segélybe többet kap egy szír menekült mint egy Magyar minimálbéres..Ahhoz képest a Magyarok gyűjtenek adományokat..Szír menekülteknek..És még a nyakunkba akarják ezt a sok szarházi betolakodott adni.Nem elég, hogy letiporják a hazánkat..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibor1980, 2015.09.12 19:28

@Bulemia: Mond már az 1990 -2010 közötti pár stagnáló évet ami 1998-2002 közötti időszakot jelenti mi volt annyira fényes benne?Hogy millióknak szűnt meg a megélhetése hogy 10-100 ezerek lettek idegenek a saját házuktól?Ment devizahitelükkel a levesbe..Hogy máma kevesebb új ház épül mint a 2. VG háború idején?Hogy lettünk idegenek saját hazánkban?szerinted ez a "nyugatiasodás" annyira kedvére van itt millióknak?Akik kevesebbet keresnek mint a szír menekültek ..Akik az adományokat kukákba dobálják miközben hazánkban 4 millió szegény él..Szerinted ez valakinek hiányzik?Ez sok jött ment Kalasnyikov a katonák hátán van kár hogy nem a kezükben..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.09.12 19:17

@Tibor1980:

Ha a kedves felmenőim nem hívják be a szovjeteket?

Kire tetszöl gondolni?

Kádárra?

Münnichre?

Vagy a kommunistákra?

Kik a felmenőim?

Az Orosz Nép nevelte téged?

Engem nem.

Nákad látszik.

De az sem baj, hogy neked mindenki gyarmatosító.

Ezek nélkül nincs "hülyeség", nincs fogyasztói tátrsadalom.

Nem is okoz neked gondod, hogy ennyi hülyeséget beszélsz.

Különösen a jövőről, amely az orosz gyarmatosítás fénypontja - nem együtt építés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibor1980, 2015.09.12 19:12

@Bulemia: Ha kedves felmenőid nem hívják be 1956 szovjeteket lehet, hogy ma mi is ilyen hülyék lennénk..Az Orosz nép Magyar Népbe belenevelte az ellenállást..a mocsokkal szemben..Legyen ez jobb vagy baloldali..Kommunista vagy USA megszálló gyarmatosító politikája..Az Orosz nép is ilyen ..ÉS most együtt lehet majd újra a jövőt építeni velük.PAKS 2 indul és még ezer száll..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.09.12 18:54

@hunorti:

Milyen jó az osztrákoknak - 70 éve nevelik őket konzumidiótákká.

70 éve!

Akkor ért véget a II. vh.

Az osztrákok aztán 10 évet vártak arra, hogy újra önálló, saját államuk legyen.

Aztán újabb 15-20 évet, hogy valamelyest jobban menjen nekik.

Hogyan jött ki a 70 év?

Aztán csak egy "tanuljatok!" tipusú szuperész tudhatja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html