Vasárnap délután 1 óráig a választók 26,6 százaléka - azaz több mint 2 millió ember - adta le voksát, ez az önkormányzati választások történetének második legjobb eredménye.

Az országon belül eltérő az aktivitás: az MTI gyűjtése szerint 13 órakor a  részvételi arány Heves megyében volt a legmagasabb, 29,36 százalékot tett ki. A legalacsonyabb - 23,39 százalékos - részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt. Ez változást jelent a korábbi eredményekhez képest: reggel 9-kor Békés megye volt az élen, Pest megye pedig a sor végén.

Budapest 13 órakor 28,36 százaléknál tartott, meghaladva az országos átlagot. Ez is változást jelent a korábbi részeredményekhez képest: 11-kor még a fővárosi részvételi arány ugyanis elmaradt az országos szinttől.

Mit mondott Orbán Viktor?

 

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt szavazott Budapesten a XII. kerületben, majd nyilatkozott az újságíróknak. Többek között elmondta: a döntés, amit meg kell hozni az önkormányzati választáson, hogy lesznek-e alkalmas vezetők a városok és a falvak élén.  Orbán.

Szerinte rendben van, hogy van egy megválasztott kormány, de legalább ilyen fontos, hogy az emberekhez közel álló ügyekben olyanok járjanak el akik élvezik a köz bizalmát. "Alkalmas emberek alkalmas feladatra" - ez volt a jelszavuk, és a programjuk, és ő maga is ennek megfelelően vett részt a kampányban - mondta. Úgy érezte, nem az a kérdés, az emberek mit gondolnak a kormányról, bár ha valaki erről akar dönteni, ezt is tudomásul kell venni. Most azonban inkább az a feladat, hogy öt évre megtalálják a városok és a falvak alkalmas vezetőit. "Szerintem ez menni fog" - fogalmazott a miniszterelnök.

Karácsony vs. Tarlós

A budapesti főpolgármeteri székre pályázó Karácsony Gergely vasárnap azt mondta:  "Ez a nap a budapestiek napja lesz, semmiképpen nem az én napom, nem az ellenzék napja, nem is az ellenzéki jelöltek napja, hanem a budapestieké, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik a városukat".

Szerinte az elmúlt kilenc évben egyre inkább kicsúszott az itt lakók kezéből, mert a főváros vezetése folyamatosan engedett a kormány önkormányzati lehetőségeket csorbító politikájának. Elvették Budapest pénzét, Városligetét, HÉV-hálózatát, iskolákat, kórházakat, és azt a lehetőséget is, hogy a város saját maga hozza meg a vele kapcsolatos legfontosabb döntéseket - mondta a politikus és hozzátette: "Azt vállalom, hogy október 13-tól visszaadjuk Budapestet azoknak, akik a valódi tulajdonosai, a budapestieknek".

Tarlós István a harmadik cikusára készülő mostani főpolgármester célja pedig az, hogy Budapest egy élhető, fejlődő, gyarapodó és nyugodt város legyen. Újságíróknak beszélt arról is, hogy nost az a tét, hogy határozott kezekben marad-e a főváros, vagy átvegye a helyét "egy határozatlan, tétova káosz". Hozzátette: össze kell hasonlítani, hogy mi volt a fővárosban 2010-ben és mi van ma.

Reggel 6-tól este 7-ig

A vasárnapi reggel 6-kor indult választáson összesen 8 millió 25 ezer választó 3177 település 10 278 szavazókörében adhatja le a voksát. Arról dönthetnek, hogy a következő öt évben kik képviseljék őket az adott önkormányzatokban.

Ugyancsak vasárnap választja meg a 318 ezer nemzetiségi választópolgár is a települési, területi (megyei, fővárosi) és országos nemzetiségi önkormányzatokat.

A szavazókörök zárását követően, amint megkezdődik a szavazatok összeszámlálása után az eredményadatok rögzítése, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a honlapján ad tájékoztatást az eredményekről.

Az NVI arra számít, hogy az adatok döntő többsége este 11 óra körül már megérkezik a rendszerbe, de az összes adat rögzítése várhatóan hajnalig tart.