Az Ab-nek választási ügyekben három munkanapon belül kell döntenie arról, hogy befogadja-e az alkotmányjogi panaszt és újabb három munkanapja van arra, hogy érdemi döntést hozzon róla.

A mintegy féltucatnyi ügyrendi változás között van például az a rendelkezés, mely szerint az ötfős alkotmánybírósági tanácsok választási ügyekben már három taggal is határozatképesek, és ha nincs jelen a tanács elnöke, akkor az éppen tárgyalt ügy előadóbírája elnököl.

Továbbá választási ügyekben okafogyottá vált és ezért nem érvényesül az az általános szabály, hogy a főtitkár értesíti az indítványozót, ha alkotmányjogi panaszát befogadták és ügyében érdemi döntés várható, hiszen választási ügyekben hamarabb megszületik a döntés, mint hogy az értesítést megkaphatná az indítványozó.

Ugyancsak a rövid határidők miatt kell eltérni attól az általános szabálytól, mely szerint, ha a rendes bíróság helyett tévedésből az Ab-ra nyújtja be valaki indítványát, akkor az Ab átküldi a bírósághoz, hogy az úgy járjon el, mintha eleve hozzá érkezett volna. Ehelyett választási ügyekben a tévesen az Ab-hez benyújtott alkotmányjogi panaszokat eleve visszautasítják, hiszen a rövid határidő miatt nincs idő a továbbításra.

A csütörtöki Magyar Közlönyben kihirdetett és pénteken hatályba lépett ügyrendmódosítást az Ab-n folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

A főtitkár elmondta, hogy február eleje óta érkeznek választási ügyek az Ab-re, eddig több mint 30, és várhatóan április végéig kell a testületnek ilyen ügyekben eljárnia.