Választás 2018: máris itt az első csalás

Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a nyomozók három embert őrizetbe vettek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-t.
Dzindzisz Sztefan, 2018. február 1. csütörtök, 09:06
Fotó: Shutterstock

A gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak több embert is megkerestek, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezniük. A választásra jogosult személyek adatait az elkövetők illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem kilencezer választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette. (Európában az utolsók között a magyar egészségügy - itt vannak a friss adatok.)

Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták. Ezért különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat.

A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig - köztük a telefonon adatot szerző nőket is - bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták.

A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik.

Fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pmksz, 2018.02.01 20:02

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lamlam, 2018.02.01 09:38

Újfent bebizonyosodik hogy megimt olyanok próbálkoztak akik megtehették , mert az egyszerű választópolgárnak ilyen nem sikerülne , másrészt eszébe sem jutna.Dutyiba velük!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html