Délután kettőig több, mint 100 szabálytalanságot jelentettek a szavazópolgárok a Momentum csalásbejelentő űrlapjára - közölte a párt. Több különböző szabálytalanságról is érkezett bejelentés. Egyebek mellett:

  • Cegléden egy házaspár két egyéni jelölt-szavazólapot kaptak a szavazáshoz, de listás lapot nem
  • Előfordult olyan eset is, hogy nemzetiségi szavazólapot osztottak olyan számára, aki nem regisztrált nemzetiségi szavazóként
  • Egy budapesti idősek otthonában volt példa arra is, hogy teljesen demens ellátott helyett mások ikszeltek a szavazólapon
  • Albertirsán szintén idős szavazók helyett ikszeltek, majd anélkül, hogy megmutatták volna nekik a szavazólapot, bedobták azt az urnába
  • Miskolc-Avason ételcsomagokat osztogatnak a szavazóhelyiségek közelében. Ami önmagában nem szabálytalan, de felveti a választási csalás gyanúját

A legtöbb bejelentés (14 darab) arról érkezett, hogy nem érkezett meg külföldre a szavazólap időben, míg 8 ember jelezte, hogy nem volt lepecsételve a szavazólapja - olvasható a portálon.

A Momentum csalásbejelentő űrlapja ITT érhető el.

Lapunk egyik olvasója arra panaszkodott, hogy két egyéni szavazólapot kapott. Mindezt jelezte a bizottság felé. Ugyan külön kérésre kapott pártlistát is, amit ott helyben lepecsételtek, de utána vette észre azt is, hogy az egyéni szavazólapot viszont nem sikerült lepecsételni.