Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Részletes elemzést közölt a 24.hu arról, hogy a közbeszédben leginkább választási csalásként emlegetett tényezők mennyire igazolhatók statisztikai módszerekkel. Az egyik ilyen közkeletű vélekedés, hogy a Fidesz-KDNP azokban a szavazókörökben volt a legsikeresebb, ahol az ellenzéknek egyetlen szavazatszámláló biztosa sem volt. A Farkas Eszter politológus által készített mérés szerint ez valóban kimutatható: ahogy növekszik az ellenzéki szavazatszámláló biztosok száma 0-ról 4-re, a Fidesz-KDNP átlagos szavazati aránya lecsökken 52 százalékról 46 százalékra.

De a szakember szerint erre lehetnek magyarázatok, például, hogy a kisebb településeken egyébként is magas a kormányzó pártok támogatottsága, míg kevés a választó. De okozhatja az ellenzéki erőforráshiány is (2014-ben a baloldali összefogásnak 12 336 delegálja volt, most viszont az MSZP és a DK együtt alig több mint hétezer embert küldött a szavazókörökbe).

Kimutatható, hogy az elmúlt napokat meghatározó, érvénytelen szavazatok nagy száma körül kialakult zavar is változásokat okozhatott az eredményben. "Látható, hogy ahogy nő egy szavazókörzetben az érvénytelen szavazatok aránya, úgy növekszik a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok aránya is. Mindeközben ellenzéki pártok esetében nincs ilyen összefüggés vagy pontosan ellenkező hatást figyelhettünk meg" - írják a cikkben, amelynek végén a politológus arra figyelmezteti az ellenzéket Farkas Eszter, hogy értelmetlen okkeresés helyett megszólalás előtt adatalapú - így könnyebben realizálható - vizsgálódásokkal éljenek.

Helyre kell állítani a bizalmat az NVI-nek változtatni kell

A gyanús eseteket ki kell vizsgálni, az elveszett közbizalmat helyre kell állítani a választások tisztaságában! - írta pénteki közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet.

A szervezet szerint akár történtek csalások a szavazás napján, akár nem, a választások tisztaságába, törvényességbe vetett közbizalom megrendülése rendkívül súlyos válságtünet egy demokráciában. Így úgy látják, hogy ha kételyek merülnek fel, akkor azokat ki kell vizsgálni, és az arra hivatott szervek feltárják a problémákat, vagy eloszlatják a kételyeket.

A TASZ hangsúlyozza, hogy a közbizalom helyreállításához átlátható és ellenőrizhető eljárásban kell kivizsgálni az összes anomáliát, a vizsgálat eredményét pedig közérthetően és világosan kell a választók tudtára hozni. Szerintük nem mozdítja elő a bizalom megőrzését, hogy a sajtóban és a polgárok közötti beszélgetésekben sokféle, csalás-gyanús eset kering, és az NVI nem folytat proaktív és közérthető kommunikációt arról, hogy milyen logikus magyarázata van ezeknek a jelenségeknek. Ehelyett egy ezzel pont ellenkező hatású, szűkszavú és cinikus sajtóközleményt ad ki a problémával kapcsolatban - írják közleményükben.

Panaszkodnak arra, hogy a jogorvoslati eljárások megindítását akadályozó, megnehezítő magatartás jellemző az NVI-re. Példaként azt hozzák fel, hogy a választókerületi választási szervek elérhetőségét csak a jogorvoslati határidő lejárta után tüntették fel a valasztas.hu oldalon. Emellett a TASZ azt várja az NVI-től, hogy a gyanús esetekre következetes, szakmailag igényes, közérthető magyarázattal szolgáljanak, amelyet széles körben nyilvánosságra hoznak.

A Momentum az Alkotmánybírósághoz fordul

Az országgyűlésbe be nem bejutott párt az Alkotmánybíróságon támadja meg a győztest segítő "levonós szabályt". Ez akkor lép életbe, ha egy urnában több szavazólapot találnak. Ekkor az összes párt szavazatából levonják a kifogásolt mennyiséget.

Többek között ezért is erősen megkérdőjelezhető a 2018-as választások demokratikussága, igazságossága és tisztasága. A választást saját arcára átszabó Fidesz nem csak az egyéni választókerületek határait, a választások fordulóinak számát változtatta meg, hanem a szavazatszámlálás módja is a legerősebb pártnak kedvez - közölte péntek délután a párt.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.